A Nokia az Apple mellé állt a Samsunggal szemben

A Nokia az Apple mellé állt a Samsunggal szemben

2013. március 7. 19:33, Csütörtök
Úgy tűnik, hogy a korábbi pletykáknak megfelelően a két gyártó valóban összefog a piacot vezető rivális ellen, legalábbis a bíróságon, ahol együtt küzdenek az általuk rossznak tartott üzleti praktikák ellen.

Az Apple és a Samsung jogi téren folytatott küzdelme már jó ideje zajlik. Itt ugyan tavaly fontos győzelmet értek el, amely 1 milliárd dolláros kártérítést jelentett számukra, ezt azonban néhány nappal ezelőtt a bíróság megfelezte, és azt is megtagadták, hogy betiltsák a Samsung készülékeinek amerikai forgalmazását - az indoklás szerint nem támasztották alá kellően azon véleményüket, miszerint a kifogásolt jellemzők a forgalom növekedésének motorját jelentették.

Hírügynökségi értesülések szerint a Nokia az Apple álláspontjához közeli anyagot nyújtott be a fellebbviteli bíróságon, amelyben arra figyelmeztettek, hogy a jelenleginél jóval könnyebben kellene zöld utat engedni az ilyen és hasonló kifogásoknak. Ez már csak azért is meglepő, mert nem olyan rég a két cég még egymás ellen harcolt, a finn gyártó szerint azonban most maga az amerikai szabadalmi rendszer forog veszélyben, már amennyiben nem tesznek semmit a Samsung praktikái ellen (itt ugyebár bizonyos okostelefonok és az azokban alkalmazott technológiák lemásolásáról van szó). Az ügy az Apple fellebbezésével folytatódik.


Ezalatt az almás cég igencsak jól szerepel a tengerentúlon, a friss adatok szerint ugyanis kissé növelni tudták befolyásukat, a gyártók listáján pedig továbbra is övék az első hely. Az őket követő Samsung szintén javított október és január között, míg a mögöttük álló másik három gyártó (HTC, Motorola, LG) messze elmarad a piaci részesedés tekintetében (októberhez képest a háromból kettő, december és január között pedig mindhárom rontott).

A mobil platformok versenyében természetesen vezet az Android (valószínűleg inkább ez fáj jobban az Apple vezetésének), az iOS azonban itt is javított, immár az amerikai piac 37,8 százalékát birtokolják az aktív előfizetők száma alapján.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások