Kisebb változásokkal jöhet az iOS 7

Kisebb változásokkal jöhet az iOS 7

2013. március 25. 14:40, Hétfő
Az Apple a jelek szerint nem tervez radikális változtatásokat mobil operációs rendszere soron következő verziója esetében, ez azonban megbosszulhatja magát, hiszen erre meglenne az igény.

A Wall Street Journal blogjában arról olvashatunk, hogy az almás cég illetékesei már gőzerővel dolgoznak a következő verzión, amelyet a várakozások szerint néhány hónap múlva, a WWDC alatt ismertetnek majd részletesen. Ami azonban a változásokat illeti, meglehetősen konzervatív lépésekre számíthatunk, igaz, garanciát még senki nem mer vállalni erre. Azt nagyjából mindenki tudni véli, hogy a soron következő iPhone idén fut majd be, tartva a megszokott menetrendet. Ami azonban az operációs rendszert, annak kezelőfelületét és funkcionalitását illeti, egyre fokozódó várakozást és szaporodó kritikát tapasztalnak ezen a téren, hiszen az alapvető dizájn gyakorlatilag 2007 óta nem változott, az Apple pedig tartja magát eredeti elképzeléseihez.

Az Android eközben több komoly tatarozáson esett át, népszerűsége minden korábbi szintet meghalad, így a riválisnak is lépnie kell valamit, hogy megfeleljen a változó, menet közben alakuló igényeknek. Példaként említik, hogy a felhasználók az Apple saját appjai helyett szeretnék maguk megválasztani az alapértelmezett alkalmazásokat, többen szívesen látnák a widgetek támogatását, az alapvető funkciók (WiFi, 3G, stb.) engedélyezését és letiltását a kezdőképernyőn, valamint számos egyéb változtatást a kezelőfelületen. Úgy tűnik azonban, hogy az iOS 7 esetében mindössze konzervatív lépésekre szánták el magukat, azaz forradalmi újításokra nem számíthatunk, ami már csak azért is érdekes, mert a részleg első embere, Scott Forstall, aki a kezdetektől felelős volt az iOS fejlesztéséért, éppen most hagyta ott a céget, helyét pedig Jony Ive foglalta el, aki új lendületet és ötleteket hozhatna magával.

A szoftveres részleg mindenesetre már idejekorán megkapta az új prototípust, hogy kellőképpen ahhoz igazítsák a kezelőfelületet, amit egyébként jelenleg egyszerűbbnek és "laposabbnak" ígérnek. Az iOS 7 lehet ugyanakkor az első lépés az Ive elképzelései szerint megvalósítandó operációs rendszer, a minél egyszerűbb, letisztultabb dizájn felé. A The Verge szerint a szakember ugyanakkor nem akarja elriasztani az eddigi ügyfeleket, így a változás egy hosszú távú folyamatot jelent majd.

Úgy tűnik, hogy a főtervező többek között Dan Lyons, a Newsweek magazin szerkesztőjének kritikájára is reagál ezzel. Lyons azért bírálta a menedzsert, mert az iPhone 5 szinte alig különbözött az első iPhone készüléktől. "Mit várhatunk egy olyan vállalattól, amelyek önmagáról azt állítja, hogy a világ leginnovatívabb cége, miközben az iPhone 5 kezelőfelülete gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint az első iPhone esetében 2007-ben?" - rótta meg a céget. Február elején ismertté vált, hogy új kezelőfelületet kaphat az iOS és a Mac OS, s várhatóan közeledni fog egymáshoz az asztali és az okostelefonos operációs rendszer. A megjelentetett állásajánlatok szintén erre utalnak, ugyanis a hirdetésekben olyan szakembereket keres a cég, akik új lendületet adhatnak a kezelőfelületek fejlesztésének. Valószínűnek tűnik új funkciók megjelenése, amelyek nagyobb rugalmasságot és jobb teljesítményt biztosítanának, továbbá felhasználóbarátabbá tennék az operációs rendszereket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások