Leállítottak egy Magyarországon forgatott tévésorozatot

Leállítottak egy Magyarországon forgatott tévésorozatot

2013. június 11. 20:02, Kedd
2010 óta forgattak Magyarországon a Borgiák című tévésorozat készítői, akik idén már nem fognak visszatérni hozzánk, ugyanis a Showtime csatorna befejezettnek nyilvánítja a szériát.

Amerikában vasárnap hivatalosan is véget ér a Borgiák (The Borgias) című tévésorozat harmadik szezonja, s azzal a résszel a sorozat is befejeződik. A Showtime csatorna döntésének kivételesen nem csak a gyenge nézettség volt az oka, hanem a szezon Magyarországon történő rögzítését követően a készítő, Neil Jordan is jelezte, hogy befejezné az eredetileg négy évadosra tervezett szériát.

Jordan terve azonban az volt, hogy a harmadik évad lezárását követően kerekít egy tévéfilmes lezárást sorozatának, azonban a forgatókönyv megírását követően a Showtime nem tartotta a terveket megvalósíthatónak, a túlságosan ambiciózus forgatókönyv megvalósítása sok pénzt emésztett volna föl. Így marad egy kurtán-furcsán véget érő sorozat, amely valamilyen szinten lezárt, de egyik főbb szereplő útját sem kíséri végig.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások