Újabb szárnypróbálgatások a Virgin Galactic gépétől

Újabb szárnypróbálgatások a Virgin Galactic gépétől

2013. szeptember 9. 05:30, Hétfő
Az első, kifejezetten turisták űrbejuttatására épített jármű újabb hajtóművel történő repülést tudhat maga mögött. Bár még mindig nem érte el a világűr peremét, a Virgin Galactic SpaceShipTwo gépe egy kicsit hosszabban és nagyobb magasságokban repült, mint tette azt első, áprilisi próbálkozásakor, sőt ezúttal a feathering (tollazat) elnevezésű manővert bemutatta a légkörön keresztüli ereszkedéskor.

Az űrrepülő csütörtökön emelkedett a magasba a kaliforniai Mojave-ben található bázisról, helyi idő szerint reggel 8 óra környékén. A megfelelő magasság elérésében ezúttal is a Virgin hordozógépe, a WhiteKnightTwo segédkezett, ami 14 kilométernél eresztette el a SpaceShipTwo-t, ami innen saját hajtóművének begyújtásával folytatta a repülést. Az űrrepülő átlépve a hangsebességet 1,43 Machra gyorsult és 21 kilométeres magasságig emelkedett. A hajtómű 20 másodpercen át égett, ez 4 másodperccel hosszabb, mint a legutóbbi, míg a magasság 4 kilométerrel volt több az április repülés során elértnél.

A rakétahajtóműnek 70 másodpercre lesz szüksége a világűr peremének eléréséhez, a cégalapító Richard Branson azonban így is izgatott volt a repülés után. "Ez egy óriási lépés" - írta blogján. "Űrhajónk emelkedett a legmagasabbra a kereskedelmi szárnyas járművek történelmében!"


Az ereszkedéskor a gép pilótái, Mark Stucky és Clint Nichols a SpaceShipTwo orrát 65 fokos szögben megemelve, egyfajta tollaslabda pozícióban szelték át a légrétegeket, hasonlóan az egykori űrsikló ereszkedésekhez. Ezt nevezik feathering-nek, ami erős légellenállást generálva lassabb és biztonságosabb visszatérést tesz lehetővé a Föld légkörébe.

Branson célkitűzése szerint az első repülésekre már 2014-ben sor kerül, a cég amúgy is igen hosszú várólistával rendelkezik, ami az utasokat illeti, rendkívül sokan szeretnék kipróbálni a szuborbitális űrrepülés élményét. Júniusban regisztrálták a 600. utasukat

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások