A Qualcomm vette meg a Palm szabadalmait

A Qualcomm vette meg a Palm szabadalmait

2014. január 26. 12:03, Vasárnap
A HP a webOS platform után a Palm szabadalmait is eladta, ezeket most a Qualcomm szerezte meg.

A Palm felvásárlása annak idején az egyik legfontosabb és legnagyobb érdeklődést kiváltó hír volt, hogy azután az akvizíció gyorsan rávilágítson az új anyacég hibás elképzeléseire és egyértelművé váló kudarcára. A lépést ma már a legnagyobb bukások között tartják számon, így nem túl meglepő, hogy a HP minden kellemetlen emléktől igyekszik megszabadulni.

A PC-piacon még mindig erős gyártó - amely egyébként éppen most tervezi visszatérését az okostelefonok szegmensébe - tavaly februárban adta el a webOS mobil operációs rendszert, amelyet dél-koreai LG vásárolt meg, saját terveihez igazodva. Most a Qualcomm jelentette be, hogy mintegy 2400 élő, illetve bejegyzés előtt álló szabadalmat vettek meg a HP-tól, amely ugyan a szokásoknak megfelelően ezúttal sem közölte a tranzakció részleteit, ám egyes sejtések szerint szüksége volt a pénzre, ezért is volt hajlandó eladni a szellemi tulajdont.

A Qualcomm által megszerzett csomagban az egykor a Palm által bejegyzett, saját készülékeiknél használt technológiák szerepelnek, de ugyanígy az ő portfóliójukat bővítik az annak idején a Compaq, valamint a Bitfone által birtokolt eljárások is, amelyek egyebek között alapvető, a mobil operációs rendszereknél használt technikákra vonatkoznak. A közlemény kiemeli, hogy ezzel tovább bővült a Qualcomm eddig is kiterjedt mobil szabadalmi tárháza, ami a jövőben saját megoldásaikat erősíti majd.

Azt nem közölték, hogy ezen szabadalmakra építve pontosan milyen fejlesztéseket várhatunk a cégtől.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások