A grafikus motorokról szólt az idei GDC

A grafikus motorokról szólt az idei GDC

2015. március 5. 18:03, Csütörtök
A Source 2, a Unity 5 és az Unreal Engine 4 is ingyenesen lesz elérhető mindenki számára.

Az idei Game Developers Conference a grafikus motoroktól volt hangos. Szinte az összes nagyobb "motorgyártó" bejelentette legújabb művét vagy pedig ingyenesen elérhetővé tette régebbi alkotását. A kivétel ez alól a Valve, mely cég most jelentette be a Source Engine 2-t és rögtön ingyenesen elérhetővé is tette azt. A rajongók pedig örömmel fogadták ezt a tényt, hiszen a Source első változata is jól volt összerakva, erre pedig ékes bizonyíték a Half-Life 2 vagy a Counter-Strike.

Túl sok specifikációt nem árultak el az SE2-ről, de az biztos, hogy a Vulkant is támogatja és a Valve közleménye szerint igazán felhasználóbarát lesz. "Tapasztalva azt, hogy mennyire fontossá váltak a felhasználók által készített tartalmak a Source 2 nem csak a profi programozók számára lesz használható, hanem maguk a játékosok is könnyen eligazodnak benne és bármilyen tartalmat készíthetnek kedvencükhöz."


Szintén nagy meglepetést keltett, mikor a Unity Technologies bejelentette népszerű és könnyen kezelhető motorjának új változatát. A Unity 5 szintén ingyen lesz (sőt már az is) elérhető, és természetesen nem csak a profik számára. Aki azonban ezzel a motorral készít egy játékot és azt meg akarja jelentetni, annak a Professional licenszre lesz szüksége, melynek ára maximum 1500 dollár (de lehet havi 75 dolláros részletben törleszteni egy előfizetés formájában).

A végére maradt a legnagyobb, az Unreal Engine 4, melynek ingyenességét is a GDC-n jelentette be az Epic. A legjobb, hogy nem csak az alap motor lesz mindenki számára elérhető, hanem az ezt követő frissítések is. Ráadásul itt nincs megkötés, így bárki meg is jelentetheti a játékát, amit az UE4-gyel készített. Egyetlen feltétel, hogy negyedévente fizetni kell minden, 3000 dollár feletti bevétel 5 százalékát. Vagyis az Epic csak akkor lát pénzt, ha a fejlesztők sikeres programot készítenek. A grafikus motor már szintén tölthető.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások