Felesleges volt a The Pirate Bay elleni 2014-es akció

Felesleges volt a The Pirate Bay elleni 2014-es akció

2016. január 15. 08:48, Péntek
A másfél évvel ezelőtti razzia gyakorlatilag teljesen felesleges volt.

Fredrik Ingblad illetékes ügyész elismerte, hogy a 2014. december 9-én a The Pirate Bay ellen indított razzia sikertelenül zárult. Az ügyész elmondta, hogy a rendőrségnek egész egyszerűen nincs kapacitása arra, hogy az akkor lefoglalt szervereket és merevlemezeket átkutassa, illetve azok tartalmát kielemezze. Ehelyett a svéd hivatalok inkább a magasabb prioritású nyomozásokkal akarnak foglalkozni.

Az akkori akció során a svéd rendőrség egy Stockholm közelében lévő szerverközpontot keresett fel és ott több szervert, valamint eszközt lefoglalt. Az intézkedés következtében elérhetetlenné vált a The Pirate Bay, az EZTV és számos más hasonló platform. Emellett a rendőrök egy személyt őrizetbe is vettek. A razziára feltételezhető szerzői jogsértések miatt került sor.

Az eset ugyanakkor azóta a feledés homályába merült és az érintett oldalak már régóta ismét működnek. Most Ingblad kénytelen volt bejelenteni, hogy a nyomozást le kellett állítaniuk, mert a rendőrségnek nincs elegendő kapacitása a lefoglalt hardverek elemzésére. Ugyanez a helyzet az őrizetbe vett személy hardvereivel is. Arra ugyanakkor az ügyész nem tért ki, hogy az adatok nagy mennyisége vagy a titkosítások jelentették-e a valódi problémát.

Ingblad azt is elismerte, hogy az ügyben hiányoztak a bizonyítékok. Ettől függetlenül az államügyészség egy másik gyanúsított ellen továbbra is nyomoz, a konkrét személy nevét viszont nem árulták el. A Torrentfreak arról írt, hogy ez a személy Fredrik Neij, a The Pirate Bay társalapítója lehet, akit a hatóságok azután is szemmel tarthatnak, hogy tavaly júniusban szabadon engedték.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások