SpaceX: folytatódik a Dragon 2 tesztelése 

SpaceX: folytatódik a Dragon 2 tesztelése 

2016. február 1. 13:35, Hétfő
Ezúttal a kapszula nélkül zajlott le az újabb teszt, amely az ejtőernyőket vizsgálta.

A napokban számolt be több forrás arról, hogy a cég még tavaly novemberben hajtott végre egy érdekes kísérletet, amelynek során a fejlesztés alatt álló kapszulába építendő nyolc hajtóművet próbálták ki. Ezek később a szárazföldön való megfelelő leszállásért lesznek felelősek, amikor a tengerbe pottyanást ezzel a jóval kényelmesebb, ám némileg bonyolultabb visszatérési móddal váltanák le. Most az ejtőernyők próbájára került sor.

Amíg a SuperDraco hajtóművek tesztjéhez a Dragon első változatát használták fel, addig most az ejtőernyőkön nem is a kapszula, hanem pusztán egy annak nagyjából megfelelő súly lógott, ez ugyanis jóval olcsóbb, mintha a Dragon modelljét alkalmazták volna. A közzétett videón jól látható, hogy a C-130 hátsó részéből kibocsátott súly a négy fő ejtőernyő segítségével a tervezettnek megfelelően veszít magasságából, majd pedig érkezik meg a számára kijelölt helyszínre - ráadásul egy darabban, ami nem elhanyagolható szempont, tekintettel arra, hogy a Dragon 2 hét űrhajóst visz majd az ISS-re.


A SpaceX a Commercial Crew Program keretében további teszteket hajt majd végre az elkövetkező hónapokban, mégpedig a későbbi küldetések során felhasználandó hardver éles körülmények között történő vizsgálata érdekében. Ezek a tesztek fokozatosan közelítenek majd a tervezett expedíciók valós körülményeihez, egyre élethűbb módon utánozva azokat, hogy megelőzzék a későbbi kellemetlen meglepetéseket. Ahogy említettük, a Dragon 2 eleinte az óceánba pottyan majd a visszatérés során, ezt azonban minél előbb szeretnék felváltani a szárazföldön való leszállással, megspórolva a begyűjtési műveleteket.

A NASA partnerei között a SpaceX mellett megtalálható a Boeing is, ők több együttműködő céggel közösen valósítanák meg az űrhajósok ISS-re történő utaztatását.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások