Indul az új ionhajtómű építése 

Indul az új ionhajtómű építése 

2016. április 30. 10:09, Szombat
A NASA három év alatt szeretné viszontlátni a végeredményt, hogy maga is kipróbálhassa azt.

Az amerikai űrügynökség bejelentette, hogy az Aerojet Rocketdyne nevű céget bízták meg az új ionhajtómű megépítésével, amelyre három évet adnak nekik. A Solar Electric Propulsion (SEP) projektbe illeszkedő új fejlesztést ezt követően próbálnák ki, hogy később a Mars-küldetésekben is fontos szerepet kapjon.

A hajtómű a Dawn űrszonda esetében alkalmazott megoldáshoz lesz hasonló. Itt is a napelemek biztosítják majd az elektromos áramot, az elektronokat egy mágneses mezőben ejtik majd foglyul, ezek ionizálják a xenongázt, majd pedig a mágneses és az elektromos mező kombinálásával nagy sebességgel lökik ki a xenonrészecskéket a kamrából, amely mozgásba lendíti az űrjárművet. Amíg azonban a Dawn egy 2,6 kilowattos hajtóműre támaszkodik, a Rocketdyne megoldása már 13 kilowattos lesz. Persze ez még mindig jóval lassabb meghajtást tesz lehetővé, mint a kémiai alapú rendszerek, hiszen a Marsot 8-9 hónap helyett csak 36 hónap alatt érné el.

A kisebb sebesség miatt az ionhajtómű nem embereket, hanem rakományt szállít majd a vörös bolygóhoz, a nagy előny ugyanis a hatékonyság, illetve a kisebb üzemanyagigény, emiatt pedig jóval több hely marad a hasznos tehernek. A NASA szeretné még a Mars-küldetések előtt kipróbálni a végleges változatot, ezért a 2021-re tervezett ARM-projektben alkalmaznák azt, ahol az elsődleges cél egy aszteroid befogása és a Holdhoz való vontatása lesz, hogy azután 2026-ban űrhajósok vegyék közvetlen közelről szemügyre az elfogott objektumot. A 67 millió dolláros szerződés lehetővé teszi a legújabb technológiák alkalmazását, amelyek többek között a napelemeknél szolgáltatnak majd további előnyöket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások