Nincs eldöntve az ISS jövője

Nincs eldöntve az ISS jövője

2017. március 31. 21:28, Péntek
A finanszírozás 2024-ig biztosított, ám senki nem tudja, hogy mi lesz azután.

Arról a NASA és az új amerikai magáncégek küldetései kapcsán korábban is írtunk, hogy a Nemzetközi Űrállomás anyagi költségeinek fedezése egyelőre 2024-ig áll rendelkezésre, azonban a jövőt illetően senkinek sincs biztos információja, tekintettel arra, hogy erről még nem született döntés. Hét évük van az illetékeseknek, hogy dűlőre jussanak, addig marad a vita.

Az Egyesült Államokban a Képviselőház tudománnyal, űrkutatással, valamint technológiával foglalkozó bizottsága hivatott döntéseket hozni az ISS további finanszírozásáról, ezt pedig legutóbb 2014-ben sikerült véglegesíteni, amikor újabb 10 évvel kitolták a határidőt. Ez természetesen annyit tesz, hogy 2024-ig elméletileg nem lesz gond a folyamatos használattal, azt azonban még senki nem tudja, hogy mi jöhet ezt követően. Az illetékesek március 22-én tartottak egy újabb meghallgatást a témában, a döntéstől azonban valószínűleg még évekre vagyunk.

Mint minden egyéb területen, úgy itt is egymással szemben álló vélemények jelennek meg. Egyesek szerint a Hold és a Mars újbóli fókuszba helyezésével felesleges lenne az ISS-re is hatalmas összegeket költeni (ez jelenleg a NASA emberi küldetéseire fordított büdzséjének nagyjából felét teszi ki), mások azonban arra hivatkoznak, hogy a mikrogravitációs környezetben lefolytatott kísérletek rendkívül hasznosak a hosszabb küldetések előkészítése szempontjából, itt pedig példaként említik meg az emberi szervezetre gyakorolt hatások pontosabb felmérését. A SpaceX és társai előretörése persze megnyitja a kaput azon lehetőség előtt, hogy az üzleti szféra vegye át az üzemeltetést, ehhez azonban nyilván Washington jóváhagyása is szükséges lesz.

Az 1998-ban üzembe helyezett Nemzetközi Űrállomás csak az utóbbi néhány évben nyerte el végleges formáját, az utolsó modulokat nemrég kapcsolták össze a korábban felvitt részekkel. Nem tudjuk, hogy mi lesz a döntés, erre pedig jó eséllyel még éveket kell majd várnunk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások