Apple - búcsú a PowerVR chipektől?

Apple - búcsú a PowerVR chipektől?

2017. április 5. 03:48, Szerda
Ahelyett, hogy felvásárolnák az iPhone grafikus chipjét fejlesztő céget, inkább elcsábították a munkatársait.

Új megoldások kerülhetnek az iPhone és az iPad készülékekbe. Az Apple 15-24 hónapon belül már nem fog igényt tartani az Imagination Technologies által készített PowerVR grafikus chipekre - minderről az angol vállalat számolt be, amely ugyanakkor nem hajlandó elfogadni a döntést. Mindez érthető is, hiszen az Imagination Technologies már 2010, az iPhone 4 piacra dobása óta szállít GPU-kat a kaliforniai konszern számára.

Az Apple gyakorlatilag az Imagination Technologies legfontosabb megrendelőjének számít, a két fél az elmúlt években az iPhone és az iPad modellek mellett az Apple TV, az iPod touch és az Apple Watch kapcsán is együttműködött egymással. Az amerikai óriáscég 2009 júniusa óta 9,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a chipgyártóban, sőt, tavaly márciusban még az is felmerült, hogy az Imagination Technologies teljesen az Apple tulajdonába kerülhet.

Az Apple azt tervezi, hogy 2018 végétől, 2019 elejétől idegen technológia vagy védett tudás nélkül boldogul majd. A gyártó tájékoztatása alapján az Apple azt állította, hogy saját független grafikai megoldáson dolgozott azért, hogy a termékeit vezérelhesse és a jövőben csökkenthesse a függőségét az Imagination Technologies technológiájától. A beszállító azonban hiszi, hogy egy vadonatúj GPU-architektúra szerzői jogsértések nélküli kifejlesztése rendkívül nagy kihívást állít az Apple elé, amely egyébként nem tudott bizonyítékokat bemutatni azzal kapcsolatban, hogy nélkülözni tudná a PowerVR-technológiát. Ezért az Imagination Technologies új licenctárgyalásokat kezdeményezett az Apple menedzsmentjével.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások