Két főszereplővel jön az új Assassin's Creed?

Két főszereplővel jön az új Assassin's Creed?

2017. május 7. 17:34, Vasárnap
Érdekes pletykák láttak napvilágot az új Assassin's Creed kapcsán, mely elvileg az ókori Egyiptomban játszódik.

Korábban már olvashattunk az új Assassin's Creed címmel kapcsolatos pletykákat, melyekben egy dolog közös: mindegyik azt jövendöli, hogy az idei rész az ókori Egyiptomban játszódik. Nos, ma pedig ismét felbukkant pár érdekesség a most már Assassin's Creed Origins címet kapott projekt kapcsán. A legfontosabb, hogy az Origins cím valóban a kezdeteket jelenti, azaz a sztoriban a Templomosok és az Asszaszinok közötti feszültség kirobbanását ismerhetjük majd meg.

A jelek szerint bejött egyébként a Syndicate-ban bedobott ötlet is, azaz egy férfi és egy női hőst is kaptunk a projektben, hiszen az értesülések alapján az Origins is hozza a nemenkénti egy hős leosztást. Ráadásul most arra is figyeltek, hogy teljesen eltérő képességekkel és ezzel együtt játékmeneti megoldásokkal rendelkezzenek. A fejlesztői forrás alapján az egész fejlődési vonal, a lehetőségek olyan hatást keltenek majd, mintha a Skyrim világában kalandoznánk. Ez azért igen merész vállalás, reméljük ezúttal be is jön majd.



És miután Egyiptomban járunk, így a hajózás is visszatér majd. Ennek köszönhetően nincs megkötve a közeg, vagyis simán elhajózhatunk az ókori Görögországba is - bejárhatjuk a Földközi-tengert, ami azért elég nagy szabadságot jelent. Elméletileg már készen is áll az első teaser videó, mellyel az idei E3-on mutatják be az Originst. Ebben különböző történelmi korszakokat láthatunk az ókori Egyiptomtól kezdve a világháborús Európán át egy ázsiai országig, míg eljutunk a modern kori Abstergo Industries irodájába. Ez pedig azt is jelenti, hogy a legtöbb tiltakozás és rajongói visszajelzés ellenére is marad a Desmond tragédiája óta csak szimpla átvezető részeknek szánt modern éra.

A fentiek elolvasása után ismét azt kell mondanom, hogy az Assassin's Creed Origins elég nagy vállalásnak tűnik a Ubisoft részéről, ami nem is lenne baj, de számomra a második fejezet óta maximum a negyedik, hajós epizód jelentett némi újdonságot. De persze a remény hal meg utoljára, így várjuk a hivatalos leleplezést. A program elvileg az év végén meg is jelenik.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások