Ingyenes alkalmazássá alakul át az MS Paint

Ingyenes alkalmazássá alakul át az MS Paint

2017. július 26. 06:30, Szerda
A Windows operációs rendszert használók több generációja nőtt fel a programmal, amelynek hamarosan búcsút inthetnek a felhasználók.

A Microsoft bejelentette, hogy melyik funkciók maradnak meg a Windows 10-ben és melyeket nem fejlesztik tovább. Utóbbiak közé bekerült az Outlook Express és a 3D Builder mellett a Paint is. A változások a Windows 10 Őszi Alkotói Frissítésébe kerülnek majd bele. Mindez azt jelenti, hogy lezárul egy korszak a Windows életében, hiszen a Paint 1985-től mostanáig, vagyis 32 éven át volt része az operációs rendszernek. A szoftver funkcionalitása mindig is nagyon korlátozott volt, cserébe nagyon egyszerűen lehetett használni. Persze ez az emberek többségénél kimerült gyors kopi pésztelésben és a képekre valamilyen szöveg firkálásában.

A redmondi konszern most úgy döntött, hogy leállítja a Paint fejlesztési munkáit, majd a következő Windows-verziók egyikéből végleg el is távolítja a programot. Az óriáscég nevében Megan Saunders menedzser blogbejegyzésében azt közölte, hogy a szoftver külön ingyenes alkalmazásként mégis elérhető lesz a Windows Store kínálatában. A Windows ugyanakkor nem marad képszerkesztő megoldás nélkül, hiszen a Paint utódja a tavasszal bemutatott Paint 3D, amelynek az elődjénél sokkal több funkciója és teljesen eltérő kezelőfelülete van.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások