2020-tól nem kap támogatást a Flash

2020-tól nem kap támogatást a Flash

2017. július 27. 07:10, Csütörtök
Sok kiváló böngészős játékot köszönhetünk neki, mégis jó dolog, hogy az internet történetének egyik legsebezhetőbb és legidegesítőbb platformja végre a múlt részévé válhat.

"Az Adobe Flash plugin összeomlott" - nem csupán ezzel az üzenettel idegesítette a felhasználókat, hanem az állandó frissítésekkel is, ráadásul utóbbiak ellenére is folyamatosan újabb sebezhetőségek bukkantak fel. A társaság most bejelentette, hogy 2020-tól megszűnik az Adobe Flash hivatalos támogatása. A közölt hivatalos indoklás alapján csak azért fejlesztették ki a szoftvert, mert korábban nem volt hasonló megoldás, most viszont már elérhető számos nyílt szabvány, például a HTML5, a WebGL vagy a WebAssembly. Miután ezeket a szabványokat a böngészők már támogatják, így nincs szükség további kiegészítők feltelepítésére és feladható a Flash.

Az elmúlt években egyre több böngészőből került ki a Flash-támogatás, a Google Chrome esetében például 2016 végétől, míg a Microsoft Edge, a Google Chrome és az Apple Safari esetében néhány hónapja a felhasználóknak kifejezetten hozzá kell járulniuk ahhoz, ha ilyen, főként reklámok megjelenítésére és böngészős játékokra szánt tartalmakat akarnak elindítani. A Flash az Adobe számára egyre inkább teherré vált, a sebezhetőségeit szinte azonnal kihasználták a bűnözők és ennek általában katasztrofális következményei voltak. Emellett a technika licencelése meglehetősen drága volt.

Az Adobe nem véletlenül adott ilyen hosszú határidőt, ugyanis így akarja biztosítani a honlapok üzemeltetőinek, hogy más megoldásokra váltsanak. A bejelentést az Adobe az Apple, a Facebook, a Google, a Microsoft és a Mozilla cégekkel közösen tette. A Microsoft az Edge és az Internet Explorer esetében két éven belül akarja kikapcsolni a Flash-támogatást, s 2020-tól minden támogatott verzióból eltávolítja azt. A Safariban minden egyes alkalommal hozzá kell járulniuk a felhasználóknak ahhoz, hogy ha egy honlapon Flash-tartalmakat akarnak látni.

Az Adobe már 2015 decemberében bejelentette, hogy a Flash 2016 januárjától új néven - Adobe Animate CC - lesz elérhető és immár a HTML5-öt is támogatja majd. Az Adobe Animate CC-ben továbbra is lehetőség van a Flash-videók és -játékok készítésére. A névváltoztatás mégis valahol a Flash kudarcának beismerését és a Flash-korszak lezárultát jelentette.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások