Okossá válnak a hagyományos órák

Okossá válnak a hagyományos órák

2017. szeptember 14. 08:57, Csütörtök
Az okosórák új kihívás elé állították a klasszikus óraipart, amely az új vetélytársak módszereivel vágna vissza.

Meglehetősen nehezen dolgozták fel a hagyományos karórákat gyártó vállalatok, hogy a világ legfontosabb óragyártójává az Apple lépett elő. De a kaliforniai óriáscég mellett is szinte minden kisebb vagy nagyobb társaság piacra dobta a saját okosóráját, fitneszkarkötőjét és egyéb viselhető termékét. A legtöbb vállalat úgy gondolt az okosórákra, mint miniatűr számítógépekre, amelyeknek funkciólistájuk van. Egyedül az Apple választott a kezdetektől más utat és életmód-termékként tekintett az Apple Watch modellre, éppúgy, ahogy azt a klasszikus óragyártók is teszik. A klasszikus óragyártók közül sok nem akart lemaradni az új konkurensek mögött és szintén új modellekkel jelentkezett, miközben a saját tradícióikat sem akarták feladni. Most pedig úgy tűnik, hogy eljött az ideje a visszavágásnak.

A klasszikus óragyártók számára az elmúlt évek valóságos rémálmot jelentettek, hiszen a felhasználók az analóg vagy elektronikus verziók helyett az "okos" modelleket részesítették előnyben, az eladási darabszámaik folyamatosan csökkentek. Mostanra alakult ki, hogy mi lehet a sikeres stratégia az Apple és társai ellen: a hagyományos modelleket fel kell vértezni okosfunkciókkal. A klasszikus óragyártók mellett szól, hogy jobban ismerik a piacot és a felhasználók igényeit, mint az IT-társaságok.


Antonio Nigro, a Fossil európai üzletekért felelős menedzsere kifejtette, hogy a legtöbb ügyfél számára nem az intelligens funkciók jelentik a fő vásárlási okot, azok pusztán csak extra dolgok. Tény, hogy van kereslet az okosórákra, éppen ezért kínálnak már ők is mindegyik modelljükből ilyen verziót is. De amíg a techkonszernek általában éves termékciklusokban gondolkodnak, addig a Fossil a divatot követi: vannak klasszikus tavaszi és őszi kollekcióik. A cég nem csupán a saját neve alatt forgalmaz készülékeket, hanem hozzá tartozik a Diesel, az Armani, a Michael Kors és a Skagen márka is.

A kínálat hatalmas, a teljes termékpaletta az összes márkát tekintve az év végére 300 okoseszközt ölel majd fel. Vannak hagyományos, okos- és hibrid órák, az utóbbiak egy fitneszkarkötőt ötvöznek egy mechanikus időmérővel. Ugyanakkor azzal Antonio Nigro is egyetértett, hogy a folyamatot már nem lehet visszafordítani és az ágazat hosszú távon még inkább az okoskészülékek irányába fog elmozdulni, még ha talán jobban el is fognak különölni egymástól a hagyományos és az okosórákat készítő társaságok. A jövőben azonban valószínűleg minden óra fog kínálni bizonyos hálózati kapcsolatokat, csak azt nem lehet tudni, hogy milyeneket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások