Bitcoint lopott Észak-Korea?

Bitcoint lopott Észak-Korea?

2017. december 18. 15:06, Hétfő
Dél-Koreában feltörték a világ egyik legnagyobb virtuális pénzekkel foglalkozó tőzsdéjét. A gyanú szinte azonnal az észak-koreai titkosszolgálatokra terelődött.

A dél-koreai kémelhárítástól kiszivárgott információk alapján a végrehajtott akció célja a Bithumb nevű platform volt, amelynek a rendszeréből a hackerek legalább 7 millió dollár értékű digitális pénzt tulajdonítottak el. Az ellopott virtuális fizetőeszköz - a bitcoin árfolyamának közelmúltban bekövetkezett brutális erősödése miatt - már 82,7 millió dollárt ér. Az elkövetők továbbá 30 000 ember személyes adatait is megszerezték.

A Bithumb rendszerébe való betörésre még februárban került sor, amikor a tettesek a platform egyik munkatársának otthoni számítógépét támadták, de az esetet csak júniusban fedezték fel. Volt egy másik kísérlet októberben is, akkor azonban a hackerek már nem jártak sikerrel. A februári sikeres betöréssel kapcsolatos bizonyítékokat mindenesetre a Bithumb átadta a dél-koreai ügyészeknek. A BBC értesülései alapján a célpont egyértelműen a Bithumb nevű dél-koreai virtuális piactér, amelynek a rendszerében többek között kétféle virtuális pénzzel, a bitcoinnal és az ethereummal is kereskednek. A kereskedelmi volumen alapján a Bithumb a virtuális pénzekkel foglalkozó legnagyobb dél-koreai tőzsde, míg világviszonylatban az első ötben van.

Elemzők úgy vélték, hogy az észak-koreai hackerek azért lophatták el a digitális pénzeszközöket, hogy a megszerzett összegek segítségével megkerülhetők legyenek az ország ellen - az atomfegyver-programja miatt - hozott gazdasági szankciók. Érdekesség, hogy az elkövetőknek volt még egy akciójuk: 5,5 millió dollárt követeltek a platformtól a kereskedők személyes adatainak törléséért cserébe. A Bithumb egyébként három nappal az eset előtt kapott 55 000 dolláros büntetést a helyi kormánytól amiatt, mert nem védte megfelelően a felhasználók információit. Dél-Koreában jelenleg nem szabályozzák a pénzügyi hatóságok a virtuális pénzeket és azok kereskedelmét, de a mostani eset miatt változások és szigorú szabályozás várhatók.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások