Gyorsan terjednek az okoshangszórók

Gyorsan terjednek az okoshangszórók

2018. január 18. 17:15, Csütörtök
Már tavaly is sokan szerezték be a modern nappali elengedhetetlen kellékét.

Nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy az előrejelzések szerint az okoshangszóró lesz az idei év slágerterméke, vagyis a gyártók a jelek szerint végre megtalálták az okostelefonok utódját – legalábbis a forgalom és a bevétel tekintetében. A jelek szerint azonban már 2017-ben gyorsan terjedtek ezek a termékek, tehát sokak érdeklődését sikerült felkelteni.

Egy amerikai felmérés világított rá a tavalyi számokra, itt ugyanis a National Public Radio (NPR) és az Edison Research közösen mutatta ki, hogy a tengerentúlon már a felnőttek 16 százaléka rendelkezik valamilyen okoshangszóróval. Ez igencsak gyors terjeszkedésnek minősül, hiszen magát a szegmenst csak 2015-ben hozta létre az Amazon azzal, hogy piacra dobta az Echo névre keresztelt fejlesztését, amely az Alexa asszisztenssel párosult. A Google és a Microsoft gyorsan követte is a példát, idén pedig az Apple és a Samsung csatlakozik majd a sorhoz, vagyis még gyorsabb bővülésre számíthatunk.


Az Amazon ezekben a napokban a teljes amerikai piac 11 százalékát birtokolja, míg a Google itt 4 százalékot tudott eddig elhódítani, megszerezve ezzel a második helyet. Jól látható módon erősen szegmentált tehát ez a terület, a felhasználói szokások változását azonban jól jelzi, hogy az ilyen termékeket használók 39 százaléka váltotta már ki az AM/FM rádiók adásait, a válaszadók egyharmada szerint itt egyes esetekben az okostelefont is sikerült mellőzni, míg 30 százalék kifejezetten a televíziót váltotta ki az új fejlesztésekkel. 51 százalék többet használta a nemrég beszerzett termékeket a vásárlást követő első hónap után, 71 százalék pedig elismerte, hogy kifejezetten gyakrabban hallgat zenét, amióta beszerezték a készülékeket.

Nagyjából egyharmad körül van azok aránya, akik a különböző háztartási eszközöket (így például az okoslámpákat) vezérlik a hangszórókkal, és ennyien tervezik egy második egység beszerzését a termosztát és egyéb rendszerek még kényelmesebb irányítása érdekében.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások