Űrállomásokat adna el a Bigelow

Űrállomásokat adna el a Bigelow

2018. március 1. 22:35, Csütörtök
Új leánycég és új gyártóüzem kezdheti meg a munkát, több állomást adnának el.

Csaknem két évvel ezelőtt került sor a Bigelow első nagyobb tesztjére, amelynek során a Nemzetközi Űrállomáshoz csatlakoztatták a cég fejlesztését, ennek felfújása pedig némi küszködés után össze is jött. Azóta ritkábban hallhattunk a kezdeményezésről, de most újabb bejelentés futott be, amely jelzi az ambiciózus terveket.

A közlemény szerint már megalakult az új leányvállalat, amely a Bigelow Space Operations névre hallgat. Ennek elsődleges feladata az anyacég által kifejlesztett és legyártott kisebb-nagyobb űrállomások reklámozása és értékesítése lesz, itt ugyanis szeretnének valódi konkurensként megjelenni a piacon, olcsóbb alternatívát kínálni az állomások szegmensében, némiképp hasonlóan ahhoz, mint amit a SpaceX nyújt a rakéták területén. Az ISS-hez csatlakoztatott Bigelow Expandable Activity Module (BEAM) után 2021-ben jöhet a B330-1 és B330-2, ezek már a fenti állomás méretének egyharmadát tennék ki, és önálló objektumként működnének, amennyiben erre lesz igény.


A Bigelow Aerospace (amelyet egyébként Robert Bigelow, a Budget Suites of America hotellánc tulajdonosa alapított meg) egy új gyártóüzemet is felépítene, vagy Floridában, vagy Alabamában. Ez újabb 400-500 munkahelyet jelent majd a helyieknek, a terv szerint pedig további felfújható állomásokat állítanának itt össze. A 2021 utáni időszakra tervezik egy még nagyobb, önálló űrállomás kiépítését, amely egy példányban készülne el, egyetlen rakétán jutna el helyére, az ISS nyomás alatt lévő területének 2,4-szeresét tenné ki. Itt nyilván nemcsak nemzetállamok és ezek ügynökségei, de üzleti szereplők számára is kínálnák majd megoldásaikat.

Kíváncsian várjuk, hogyan alakul majd a menetrend, milyen új fejlesztések készülnek itt el, és ezekre mennyiben lesz vásárlói igény.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások