A Microsofté a GitHub

A Microsofté a GitHub

2018. június 5. 08:36, Kedd
A redmondi konszern tulajdonába került a világ legnagyobb nyílt forráskódú szoftverplatformja.

Beigazolódtak azok a korábbi hírek, amelyek szerint a Microsoft a GitHub szoftverfejlesztő platformja felvásárlására készült. Most ugyanis hivatalossá vált, hogy a Microsoft 7,5 milliárd dollárért megvásárolta a GitHubot, amely megtartja az önállóságát és a függetlenségét, s amelynek új vezetője Nat Friedman, a Xamarin alapítója, egyben a Microsoft alelnöke lesz. Chris Wanstrath, a GitHub eddigi vezetője a jövőben Scott Guthrie alelnök alá tartozik majd és stratégiai szoftverkezdeményezéseken fog dolgozni.

Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója igyekezett megnyugtatni a felhasználókat és a fejlesztőket, s azt az érzést próbálta meg erősíteni, hogy senkinek sem kell tartania a platform új tulajdonosától. Az óriáscég a jövőben úgy tekint magára, mint annak a 28 millió fejlesztőnek a "kísérőjére", akik otthonra leltek a GitHubon.

A menedzser kiemelte, hogy a Microsoft egy olyan vállalat, amely a fejlesztőket tekinti elsődlegesnek és azáltal, hogy a egyesítették erőiket a platformmal, erősítették az elkötelezettségüket a fejlesztői szabadsággal, a nyitottsággal és az innovációval kapcsolatban. Tisztában vannak azzal, hogy ezzel a megállapodással felelősséget kell vállalniuk a nyílt forráskódú fejlesztéssel foglalkozó közösségért és minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy minden fejlesztő részt vehessen a világ legfontosabb kihívásainak megoldásában.

A tranzakciótól a Microsoft azt várja, hogy az felgyorsítja a platform növekedését, s egyúttal új célközönséget jelenthet a fejlesztői eszközei és a szolgáltatásai számára. A megállapodás értelmében a cég a GitHub tulajdonjogáért 7,5 milliárd dollárnyi Microsoft részvénnyel fizet. A tranzakció a pénzügyi feltételek teljesülésével és a versenyfelügyeleti eljárás lezárulása után, várhatóan az év végén lép hatályba.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások