Eltűnhetnek az olcsó mobilchipek

Eltűnhetnek az olcsó mobilchipek

2018. július 2. 23:10, Hétfő
A gyártók már nem tartanak rájuk igényt, így a belépő szintű telefonok erősödhetnek.

Érdekes trendre hívja fel a figyelmünket a tajvani DigiTimes írása, amelyben a különböző telefongyártók mobilchipek iránti igényeit veszik közelebbről szemügyre. Ebből kiderül, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb cég érdeklődik a kifejezetten olcsó, belépő szintű megoldások iránt, így az erősebb változatok foglalhatják el ezek helyét.

Jól kirajzolódik a folyamat, ha az egyes telefongyártók megrendeléseit vesszük figyelembe, itt ugyanis egyre ritkábban említik meg a legolcsóbb chipeket. Ehelyett az eddig az alsó-középkategóriába sorolt példányokat kívánják beszerezni, amire persze a két nagy chipgyártó is igyekezik megfelelően reagálni. Ennek köszönhető, hogy a Qualcomm a Snapdragon 200-as sorozat helyett egyre inkább a 400-as típusú példányokat tolja előtérbe, amelyek a 429 és a 439 révén már az Android Go program részeként megjelenő telefonokban is helyet kaphatnak. Eközben a felső-középkategória és a prémium megoldások közötti rést is szeretnék csökkenteni, a Snapdragon 710 megjelenése ezt mutatja meg nekünk, vagyis arra számíthatunk, hogy a jövőben a középkategóriás telefonok teljesítménye nem sokkal marad majd el a csúcskategória képviselőitől.

A MediaTek eközben a csúcskategóriába szánt chipek fejlesztését erőlteti kevésbé, itt ugyanis egyértelmű módon hátrányban vannak a nagy riválishoz képest. A hangsúly egyre inkább a középkategóriás chipekre helyeződik át, ahol a növekedés üteme még mindig erős, ez pedig a második negyedéves eredményeken is meglátszik majd. A fent részletezett változás önmagában persze még nem eredményezi a belépő szintű okostelefonok eltűnését, ez már csak az Android Go létezése miatt sem következhet be, itt mindössze annyi történik majd, hogy ezen készülékeken is nagyobb teljesítményre támaszkodhatunk, ami mindenképpen kedvező fejlemény.

A remények szerint a kereskedelmi árak nem növekednek majd a trend révén, ez azonban csak az elkövetkező hónapokban derülhet ki.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások