Kínában és Japánban közlekedhetnek a Baidu robotbuszai

Kínában és Japánban közlekedhetnek a Baidu robotbuszai

2018. július 21. 00:14, Szombat
A kínai konszern egy univerzális autonóm közlekedési platform kifejlesztésén dolgozik.

A Baidu az Apollo projekt keretében akarja megalkotni az új platformot, amely hamarosan autonóm minibuszok formájában válhat majd valósággá. A járművek több kínai városban fognak közlekedni és idővel megjelennek Japánban is.

Az önállóan közlekedő autók területén a Baidu az Uber, a Waymo és a NuTonomy legnagyobb konkurensének számít, s hamarosan lépéselőnybe kerülhet azokkal szemben. Kiderült ugyanis, hogy az óriáscég még az idén forgalomba akarja állítani Pekingben, Sencsenben, Pingtanban és Vuhanban az Apolog típusú minibuszait, amelyek természetesen az Apollo platformra épülnek. A járműveket a King Long United Automotive Industry nevű gyártóval közösen építi a Baidu és képesek akár 14 személy szállítására is. Az első 100 Apolong minibusz már elkészült és elsősorban előre meghatározott útvonalakon közlekednek, főleg turistákat és ingázókat szállítanak. Robin Li, a Baidu vezérigazgatója közölte, hogy hosszú távon vidéken is megjelennek a járművek, hogy nyugdíjasokat vagy gyerekeket szállítsanak, az utóbbiakat az iskolákba és vissza.

Kiszivárgott továbbá az is, hogy Kína után Japánban is elérhetők lesznek az Apolong minibuszok. Az utóbbi projektben a Baidu partnere a Softbank tulajdonában lévő SB Drive. Ott először tíz járművet tesztelnek majd. Az Apolong minibusz a négyes automatizálási szintnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy minden olyan követelménynek eleget tesznek, amelyet egy vezetővel szemben támasztanának a hatóságok. Meghatározott környezetekben gyakorlatilag teljes mértékben sofőr nélkül közlekedhet és csak kivételes esetekben kell segítséget kérnie.

Robin Li már tavaly azt nyilatkozta, hogy az idén elkezdődhet az Apollo platformot használó önállóan közlekedő gépkocsik sorozatgyártása. A társaság 2017 szeptemberében jelentette be, hogy a következő három évben összesen 1,52 milliárd dollárt fektet be a robotjárművekkel kapcsolatos projektekbe és a tavaly áprilisban elindított Apollo keretében elérhetővé teszi a technológiáit az autonóm autókat gyártó vállalatok számára, akik annak alapján elkészíthetik a saját rendszereiket. Az Apollónak jelenleg több mint 70 globális partnere van, köztük OEM-gyártók és technológiai startupok.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások