Nincs sok hasznuk az arcfelismerő szoftvereknek?

Nincs sok hasznuk az arcfelismerő szoftvereknek?

2018. július 17. 22:48, Kedd
A Microsoft egyik vezetője keményen bírálta az azonosítási technikák alkalmazását.

Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója élesen bírálta az arcfelismerő szoftvereket és azok hasznosságát. Blogbejegyzésében többek között azt írta, hogy az arcfelismerés egy komoly eszköz, amelyet rosszul alkalmaznak, és az ilyen megoldások használatát a kormányoknak szabályozniuk kellene. Úgy vélte, hogy mára szinte teljesen megvalósultak az 1984 című könyvben leírt és a Különvélemény című filmben bemutatott dolgok, ugyanakkor kérdéses, hogy az arcfelismerés mennyire használható észszerűen és jogsértések nélkül.

Szerinte ebben a folyamatban komoly szerepük van az olyan cégeknek, mint a Google és az Amazon, amelyek képfelismerő programokat készítenek katonai és politikai célokra. Smith szerint az arcfelismerés jó példát jelent azokra a mesterséges intelligencia algoritmusokra, amelyek a jövőben számos etikai kérdést vetnek majd fel. Ő is feltett számos kérdést, így például azt, hogy

  • a hatóságoknak arcfelismerő algoritmusokkal kellene-e ellenőrizniük az embereket és a bűnesetek felderítésekor korlátozni kellene-e az ilyen technikák teljesen automatizált alkalmazását?
  • milyen törvényi intézkedések akadályozhatják meg a jogsértéseket, miközben engedélyezik a technika észszerű használatát?
  • szükség lenne-e arra, hogy polgári hatóságok felügyeljék a nemzetbiztonsági kérdésekben az arcfelismerés alkalmazását?
  • a hatóságok számára valójában van-e értelme az alacsony pontosságú arcfelismerő megoldások használatának?
  • tájékoztatást kell-e nyújtani a nyilvános helyeken az automatizált felismerési algoritmusok alkalmazásáról?
  • kell-e különleges jogokat kapniuk azoknak a személyeknek, akiket arcfelismerési technikák segítségével gyanúsítanak meg valamivel, de közben ártatlannak vallják magukat?
  • joguk van-e tudniuk az embereknek, hogy milyen képeiket gyűjtötték össze és elemezték ki?
  • illetve kötelező lenne-e a vállalatoknak engedélyeket beszerezniük az érintett személyektől, s ha igen, akkor milyen legyen egy ilyen jóváhagyás és milyen helyzetekben legyen kötelező használni azt?


  • Csak idő kérdése, hogy a hatóságok a nagy forgalmú helyeken tömeges arcfelismerést alkalmazzanak, de ennek jogi háttere teljesen kidolgozatlan

    Brad Smith hangsúlyozta, hogy a nem kiforrott arcfelismerési megoldások alkalmazása nem célravezető. Fontos lenne, hogy a Szilícium-völgy cégei időt hagyjanak a fejlesztésekre és ne rohanjanak az innovációval, a lassabb, megfontoltabb munka ugyanis kevesebb jogsértést eredményez. Ráadásul a jobb fejlesztéseket a jövőben nem lehet majd egyszerű trükkökkel kijátszani.

    Listázás a fórumban 
    Adatvédelmi beállítások