Törpegalaxis ütközött a Tejútrendszerbe

Törpegalaxis ütközött a Tejútrendszerbe

2019. június 23. 21:02, Vasárnap
Egyik kísérőnk ütközött belénk, anyagának jó részét átadva.

A szakemberek számára már jó ideje világos, hogy a Tejútrendszert több társutas kíséri, ezen szatellitek között azonban egészen friss példányok is akadnak, egyiküket például csak tavaly sikerült megfelelő módon regisztrálni. Egy új tanulmányban most arról értekeznek, hogy a szóban forgó törpegalaxis annak idején összeütközött velünk.

A tanulmány, amely jelen pillanatban a kutatótársadalom visszajelzéseire vár, az Antlia 2 névre keresztelt törpegalaxisra fókuszál, amelyet a csillagászok olykor szellemgalaxisnak is neveznek, utalva ezzel annak rendkívül halovány mivoltára. Éppen emiatt sikerült csak tavaly rábukkanni az érdekes példányra, amely a Tejútrendszer kísérői közé tartozik, viszont a jelek szerint ez a külső korongban megfigyelt perturbációkért is felelős lehet, amely a hidrogéngáz hullámai révén figyelhető meg – az új számítások szerint az Antlia 2 jelenlegi pozíciója megfelel azon tézisnek, miszerint a két galaxis valamikor régen, több százmillió évvel ezelőtt összeütközött, az említett perturbációk pedig ennek maradékaként jönnek létre és válnak regisztrálhatóvá.

A Gaia-küldetés által tavaly közzétett újabb frissítés részeként sikerült rábukkanni a halovány törpegalaxisra, amely hozzánk nagyon közel helyezkedik el, mérete pedig igencsak nagynak mondható, hiszen ez a Nagy Magellán-felhő kiterjedéséhez fogható. Saját galaxisunk korongja azonban nagyrészt elfedi ennek jelenlétét, ezért a csillagászok korábban csak a hidrogéngázban megfigyelt hullámok alapján következtettek egy ilyen objektum létezésére. Példaként említhető egy 2009-es kutatás, amely már megjósolta egy, a sötét anyag által dominált törpegalaxis jelenlétét, mégpedig nagyon közel ahhoz, ahol tavaly az Antlia 2 előbukkant. Korábban többen úgy vélték, hogy a perturbációk egy másik kísérőnk hatásának eredményei, ezzel kapcsolatban azonban most világossá vált, hogy ez a másik jelölt saját gravitációja révén nem fejt ki kellően erős hatást a folyamat létrejöttéhez.

A korábbi szimulációk arra utalnak, hogy az Antlia 2 anyagának jó része beolvadt a Tejútrendszerbe, ami szintén egy korábbi ütközés eredménye lehet. A következő Gaia-frissítés 1-2 éven belül esedékes, ez végül visszaigazolhatja a most közzétett munka következtetéseit.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások