Már a 6G-n gondolkoznak a Samsung vezetői

Már a 6G-n gondolkoznak a Samsung vezetői

2019. június 24. 15:58, Hétfő
Emellett azonban a blokklánc, valamint a mesterséges intelligencia is a fókuszban lesz.

A napokban számoltunk be arról, hogy a Samsung integrálhatja elsőként az 5G-t, legalábbis ami a saját fejlesztésű chipeket és modemeket illeti, a jelek szerint azonban a dél-koreai gyártó a hálózati eszközök piacán is komoly terveket dédelget. A fenti három technológia erőltetett fejlesztésével erősödnének itt meg, kihasználva a Huawei elé állított akadályokat.

A Bloomberg értesülése szerint a Samsung vezetése már aktív módon értekezik a terv részleteiről, céljuk ugyanis a vállalat helyzetének megerősítése. A hálózati eszközök piacán jelenleg a Huawei van az első helyen a maga 29 százalékos részesedésével, míg a Samsung messze lemaradva, alig 5 százalékkal szerepel a listán, amennyiben azonban a kínai rivális továbbra sem tud majd amerikai eszközöket beszerezni, a sorrend itt alaposan módosulhat. Érdekes módon ők is készülnek egy vészforgatókönyvvel, amennyiben hasonló akadályokba (tiltásokba) futnának bele, de eközben számolniuk kell azzal is, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború szintén kihat majd a cég eredményeire. A mobilrészleg kapcsán érdemes leszögezni, hogy bár a Galaxy S10 jól szerepelt a piacon, maga a divízió már a tavalyinál rosszabb eredményeket rögzített, így nincs garancia arra, hogy itt megőrzik majd vezető helyüket.

Az egyelőre nem világos, hogy a blokklánc-technológiával mihez kezdenének, de számítani lehet arra, hogy (a Facebook-hoz hasonlóan) saját kriptovalutát jelentenek majd be, illetve a meglévő és újonnan befutó készülékeken ezen platformra támaszkodva garantálnának emelt szintű adatvédelmet és adatkezelést. A mesterséges intelligencia a digitális asszisztensek révén most is jelen van az egyes okostelefonokon, itt azonban számos további funkció minőségét javíthatják a technológia kiterjesztésével, míg a 6G kapcsán egyelőre az alapokat kellene csak lefektetni, hiszen a hatodik generációs platform kidolgozása sem indult még el, itt egyelőre a 4G-hez képest akár tízszeres gyorsulást és alacsonyabb késleltetést ígérő 5G kiépítése van folyamatban.

Nem vitás, hogy a Samsungnak komolyan dolgoznia kell majd helyzetének megőrzése, illetve esetleges javítása érdekében. A hajlítható Fold újabb csúszása kellemetlenül érinti őket, amennyiben azonban a hálózat eszközök terén előre tudnak lépni, ezzel komoly bevételre tehetnek majd szert.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban