EU - eljárás indulhat a Broadcom és a Qualcomm ellen

EU - eljárás indulhat a Broadcom és a Qualcomm ellen

2019. június 29. 12:03, Szombat
Az előzetes vélemények alapján a két társaság a piaci verseny szabályaival ellentétes módon viselkedett.

Az Európai Bizottság versenyhivatali vizsgálatot indított a Broadcom ellen, amely visszaélve a piaci pozíciójával, jogsértő módon gyakorolt nyomást az ügyfeleire és szerződésekben rögzített korlátozásokkal igyekezett kiszorítani a vetélytársait a piacról. A cég meghatározónak számít a televíziókba és a digitális dekóderekbe, valamint a modemekbe és a WLAN-eszközökbe beépített chipek területén.

A testület többek között azt vetette a Broadcom szemére, hogy számos a piaci versennyel ellentétes gyakorlatot alkalmazott azért, hogy az ügyfeleinek számító gyártókat magához láncolja. A vállalat egyik általánosan használt módszere az volt, hogy olyan szerződéseket kötött a partnereivel, amelyekben vállalniuk kellett, hogy csak vele működnek együtt vagy tőle vásárolnak chipeket, illetve olyan műszaki megoldásokat alkalmaznak, amelyek korlátozzák a Broadcom és más gyártók termékei közötti kompatibilitást. A cégnek hét olyan fő ügyfele volt, amelyek a chipjeiket teljesen vagy szinte kizárólag a Broadcomtól szerezték be.

Az Európai Bizottság a lefolytatandó vizsgálattól függetlenül ultimátumot adott a konszernnek: két hete van arra, hogy leállítsa a jogsértő gyakorlatát vagy bebizonyítsa, hogy a megkötött megállapodások miatt nem érték hátrányok a felhasználókat.

Emellett kiderült, hogy a Qualcomm is komoly büntetésre számíthat - akár már a következő hónapban. A gyártó ellen az a vád, hogy bizonyos USB-modemekhez készített 3G-chipeket áron alul értékesített 2009 és 2011 között. Emiatt elsősorban az Icera nevű chipgyártó szenvedett el komoly károkat. A cél az Icera kiszorítása volt a piacról. A folyamatban lévő eljárást ismerő három személy azt közölte a Bloombergel, hogy a Qualcomm komoly pénzbüntetésre számíthat. Tavaly januárban egyébként már 997 millió eurós pénzbírságot szabott ki az Európai Unió a társaságra, mert a bizonyítottnak találta, hogy visszaélt a helyzetével az LTE-chipek területén.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások