Indul a 6G kigondolása

Indul a 6G kigondolása

2019. augusztus 15. 10:01, Csütörtök
Dél-Korea a megvalósíthatóságot tanulmányozza, a cél az 1 Tbps-os sebesség.

Trump elnök még februárban tette közzé egyik érdekes Twitter-bejegyzését, amelyben az 5G mellett már a hatodik generációt is megemlítette, egyesek pedig jól szórakoztak ezen. Nem sokkal később megtudtuk, hogy a Samsung vezetői is gondolkoznak az új szabvány kidolgozásán, most pedig a dél-koreai illetékesek is jelezték, hogy elindul az első megvalósíthatósági tanulmány.

Az ázsiai ország több lapja is beszámolt az illetékes minisztérium innovációért felelős részlegének elképzeléséről, miszerint rövid időn belül elindulna a vizsgálat, ennek keretein belül pedig bizonyos technikai részletekre is kitérnének, ezt követően hosszabb ideig tanulmányozva az egyes elemeket. A minisztérium komoly összeget (1 milliárd won) fordítana a programra, az első körben 5 héten keresztül vizsgálva a technikai megvalósíthatóság aspektusait, majd pedig fél éven át tovább dolgozva a részleteken. Ennek alapján arra számíthatunk, hogy Dél-Korea nagyjából a jövő év elejére alkotná meg a hatodik generációs szabvánnyal kapcsolatos terveit, bár ez nyilván még nem jelenti az új technológia teljes kidolgozását és annak alkalmazását.

Az ország azonban jól halad előre az 5G elterjesztésével kapcsolatos menetrendjén, hiszen itt már több mint 1 millió ilyen készülék van használatban, eközben pedig mindhárom nagyobb szolgáltató megkezdte az új hálózati infrastruktúra kiépítését és annak mindennapokban való használatát. Maga a 6G-szabvány azonban legkorábban csak 2021-re állhat össze, legalábbis az általános jellemzők tekintetében, míg a kereskedelmi forgalomban valamikor 2028-ra jelenne meg az új generáció, vagyis csaknem egy teljes évtized áll majd a különböző gyártók rendelkezésére. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az amerikai illetékesek már 2017-ben megtették az első, igencsak korai lépéseket, európai kollégáik pedig egy év múlva követték a példát.

Az új szabvány kapcsán az egyik legfontosabb cél az 1 Tbps-os átviteli korlát elérése, ami komoly ugrást jelentene, hiszen ez az 5G esetében nagyjából 10 Gpbs körül van.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások