Együttműködik a Microsoft és a Disney

Együttműködik a Microsoft és a Disney

2019. szeptember 18. 14:22, Szerda
A két óriáscég öt éven keresztül lesz üzleti partner a felhőkörnyezeti megoldások területén.

A Microsoft és a Walt Disney Studios vezetői megállapodtak arról, hogy kooperálnak a filmek és a televíziós sorozatok készítésében. A filmstúdió a redmondi konszern felhőszolgáltatása segítségével fogja felgyorsítani a gyártási és az utómunka-folyamatokat, az egész eljárást pedig Scene to Screennek nevezik. Az együttműködés konkrétan a Microsoft és az Avid között valósul majd meg. Az utóbbi vállalat médiatechnológiákat fejleszt, amelyeknek köszönhetően közös vágást, tartalomarchiválást, mentést és gyártást lehetővé tévő eszközök válnak elérhetővé. Ráadásul a gyártási eljárások a felhőkörnyezetben valósulnak meg.

Jamie Voris, a Walt Disney Studios műszaki vezetője kiemelte, hogy az innovációs partnerség segítségével a tehetséges filmkészítőik végre arra összpontosíthatnak, amit a legjobban tudnak. Bár a hírt csak most jelentették be, de a kooperáció már egy ideje zajlik a két fél között, s elsősorban az Azure nevű rendszernek van nagy szerepe a projektben. A Variety nevű hollywoodi szaklap a cikkében azt írta, hogy az első felhőkörnyezeti támogatással készített filmek már 12-18 hónapon belül megjelenhetnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások