Az ír kormánynak nagyon nem kell az Apple pénze

Az ír kormánynak nagyon nem kell az Apple pénze

2019. szeptember 19. 09:19, Csütörtök
A kaliforniai konszern mindent elkövet azért, hogy ne kelljen befizetnie a több milliárd eurós írországi támogatását.

Az Európai Unió Bíróságának épületében tárgyalnak egymással az Apple és az Európai Unió képviselői. Az ügy előzménye, hogy az EU 2016 augusztus végén közölte, hogy a következtetése alapján Írország indokolatlan adóelőnyt nyújtott az Apple-nek, amelynek összege a 13 milliárd eurót is elérhette. Az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályok szerint ez jogellenes volt, mivel így az Apple más vállalkozásoknál lényegesen kevesebb adót fizetett. Írországnak vissza kell(ene) fizettetnie a jogellenes támogatást, amit nem nagyon akar megtenni, mivel jóval kevésbé csábító befektetési célponttá válna. Az óriáscég 2016 decemberében megtámadta a döntést, majd tavaly áprilisban mégis úgy határozott, hogy visszautalja a támogatást.

Most az Apple és Írország egyaránt tiltakozott a 13,1 milliárd dolláros támogatás visszafizetése ellen. (Hogy jól értsük: az ír kormány nem akarja megkapni ezt a 4000 milliárd forint körüli összeget.) A társaság azzal érvelt, hogy az EU a döntésével jogbizonytalanságot teremt, hiszen utólag módosít nemzeti jogszabályokat. Az adókönnyítések állami támogatásoknak való minősítése ellentmond a valóságnak és a józan észnek. Emellett a vállalat azzal érvelt, hogy a termékeit az Amerikai Egyesült Államokban és nem Európában fejleszti ki.

Richard Lydal, az Európai Bizottság ügyvédje úgy reagált erre, hogy az Apple érvelése nem következetes. Írország csak a vállalat helyi leányvállalatait adóztatta meg és nem a teljes cégcsoportot vagy az egyesült államokbeli anyatársaságot. Már önmagában ez is egy kivételes és különleges bánásmódot jelent. Továbbá világossá vált, hogy az ír adóhivatal nem folytatta le a szükséges vizsgálatokat. Az EU nem tekint magára nemzetközi adórendőrségként, hanem csak az adózási különbségeket próbálja kiegyenlíteni.

A vitában Írország és az Apple támogatást kaptak Luxemburgtól, míg az EU álláspontját osztotta Lengyelország és az Európai Szabadkereskedelmi Szövetség (EFTA).

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások