The Dark Pictures Anthology: Man of Medan

Kiadó: Bandai Namco
Fejlesztő: Supermassive Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3470 3,2 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 8 GB RAM, 80 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-8400 6-Core 2,8 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 580 grafikus kártya, 8 GB RAM, 80 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Until Dawn
Kategória: kalandjáték

Az Until Dawn fejlesztői újabb horrort készítettek a félelmetes kalandok kedvelőinek, mely bár rövid lett, kiemelkedően szerteágazó élményt nyújt a játékosok számára. Tesztünkből kiderítheted, hogy miként sikerült a The Dark Pictures Anthology: Man of Medan!

A Supermassive Games csapatát a legtöbben az Until Dawn című horrorjáték kapcsán ismerték meg néhány évvel ezelőtt, ami nem meglepő, hiszen a csapat olyan mesterien át tudta ültetni a slasher stílusú tinihorrorok hangulatát a videojátékok világába, hogy az rengeteg ember számára nyújtott életre szóló élményeket. Nem meglepő ezek után, hogy a brit csapat határozott lépést tett ebben az irányban, így megszületett a The Dark Pictures Anthology, aminek részeként a jövőben több epizódon keresztül élvezhetünk majd hol szorosabban, hol lazábban összekapcsolódó történeteket. Ennek a legelső epizódját takarja most a Man of Medan, mely első ránézésre az Until Dawn nyomdokait követi, de azért egyáltalán nem nevezhetnénk ennyire egyszerűnek a dolgot.




Rögtön kiemelendő a sorból például a játék története, mely bár ugyanúgy a tinihorrorok sajátosságaira épül fel, simán megállná a helyét a filmvásznon is – persze csak valami ZS-kategóriás moziként –, hiszen mesterien, valóban filmrendezőket megszégyenítő formában tudták ötvözni a készítők a múlt és a jelen sajátosságait. Ennek megfelelően a prológus egyenesen a második világháborúba, a Medan katonai cirkáló fedélzetére repít el minket, ahol a tengerészek bőrébe bújva ismerhetjük meg a hajó pályafutásának utolsó pillanatait, merthogy nem titok és még csak nem is spoiler: a robusztus bárka a tenger fenekén végzi – rejtélyes rakományával együtt –, hogy központi elemként térhessen vissza a fősodorban.

Merthogy alig dolgozzuk fel a múltban történt eseményeket, máris napjainkban hánykolódunk a Csendes-óceánon, ahol egy maroknyi fiatal társaságában egy elsüllyedt második világháborús repülőgép feltárásán fáradozunk. A roncs elő is kerül, a sztori azonban egy térképnek köszönhetően váratlan fordulatot vesz, szóba kerül ugyanis a Medan cirkáló, mely egy orbitális vihart követően újra előkerül a semmiből, és mivel a fiatalokat fűti a kalandvágy, nem vonakodnak túl sokáig fedélzetre lépni.




Kis túlzással ekkor indul be igazán a játék története, sőt a Medan felbukkanása egy csapásra olyan hangulatot ad az egésznek, hogy az addigi humoros, helyenként már-már gyermekien kínos párbeszédek és megoldások egy csapásra hangulatos horrort varázsolnak az egészből, egy kicsit olyan összhatást keltve, mintha egy ki nem adott Resident Evil-játékban próbálnánk érvényesülni. Természetesen a Capcom sorozatához szinte semennyi szállal sem kötődik a játék, egyedül a hangulat és néha a béna kamerakezelés miatt vonhatunk párhuzamot a Resident Evil Revelations mellékszállal, de egyébként a Man of Medan maximálisan az Until Dawn örökségét ápolja, aminek az alapját ugyebár az erősen történetorientált kalandjátékok adták.

Itt azonban tényleg csak a sztori, a döntések, a jellemfejlődés adja mindennek az alapját, tehát nincsenek fejtörők vagy más felesleges elem, az alkotás egy csipetnyi túlzással olyan, mintha egy interaktív mozifilmbe csöppentünk volna, ahol tényleg mi vagyunk a rendezők, és az előre gyártott elemek vagy határok között rugózva próbáljuk meg a saját szánk íze szerint formálni az eseményeket.

Ebben a történetben pedig kifejezetten fontos szerepet kapnak a karakterek, illetve a hozzájuk kapcsolódó jellemek, hiszen minden apró döntésünk módosítja a szereplők sajátosságait. A háttérben egy olyan összetett mesterséges intelligencia húzódik meg, amely néha kicsit talán túl drasztikusan reagál választásainkra, de garantáltan mindennek meglesz a maga következménye, ami akár az egész történet alakulására vagy végkimenetelére hatással lehet. Szereplők fordulhatnak el tőlünk vagy állhatnak mellénk, erősíthetjük bennük a meghatározó jellemüket, legyen az gyávaság, bátorság vagy éppen önbizalom, de a legdurvább esetben akár az életükről is dönthetünk – gyakran a saját akaratunkon és előrelátásunkon kívül.




Ezen a téren ugyanis nagyon kegyetlen a játék. Mondhatni igazságtalan, hiszen sokszor előfordul például, hogy egy teljesen ártatlannak tűnő párbeszédnél szintén egy teljesen ártatlannak tűnő döntésre kattintva intézzük el, hogy az adott karaktert kiírjuk a sztoriból, de ennél sokkal felháborítóbb és kiábrándítóbb, hogy akár még a QTE-jelenet elrontása is előidézhet ilyesmit. Merthogy ilyen interaktív jelenetek több esetben is előfordulnak a játékban, de a helyszínek felfedezése vagy a nyomok kutatása mellett az egész történet gyakorlatilag átvezetők sokaságából tevődik össze. A sétálószimulátorokhoz hasonlóan tehát a Man of Medan esetében is megkérdőjelezhető az, hogy most videojátékról beszélünk-e vagy inkább egy interaktív moziról, mert gyakorlatilag többet olvashatunk benne, mint ügyeskedhetünk az egyes karakterekkel.

Persze fontos kiemelni, hogy ez a túlontúl kalandozósra vett megoldás nem feltétlenül probléma, ha értjük a történetet, merthogy két-három alkalomra elegendő az a mélység és sokrétűség, amit kihozhatunk ebből az egyszerűnek tűnő sztoriból. Sőt mi több, minden egyes fejezet közben kapunk majd egy gyakran cinikus összefoglalást a korábban elkövetett hibás döntéseinkről, ezáltal egy kissé unszimpatikus, valahol a sötét és a morbid humor mezsgyéjén ellensúlyozó stílust képviselő illető által hallhatunk folyamatos konklúziót a tetteinkről, ami a későbbi részekben is nagyon fontos szerepet kap majd. Amit még feltétlenül fontos megemlíteni, hogy a Man of Medan többjátékosos élményeket is tartogat, amivel egészen új szintekre emelhetjük a horrorisztikus eseményeket, egy kicsit a nyolcvanas-kilencvenes évek horrorfilmes estéit idézve, amikor minden hétvégén összejöttek a fiatalok, hogy együtt izguljanak végig egy-egy nehezen beszerezhető filmet.

A multiplayer esetünkben két játékmóddal kecsegtet. Az egyik a beszédes Movie Night, ahol a történet öt központi karaktere felett veheti át az irányítást egy baráti társaság úgy, hogy egymásnak adogatják a kontrollert a jelenetek során, így a saját döntéseik alapján az egyes karaktersorsok végül egészen eltérő történeti elemeket és végkifejleteket hozhatnak össze. A másik ilyen móka a Shared Play, ami lényegében egy egyszerű kooperatív élmény annyi különbséggel, hogy nem feltétlenül a másik megsegítésén lesz a hangsúly, itt ugyanis a sztorival játszunk majd, tehát a mi döntéseink befolyásolják a másik fél eseményeit, és fordítva.




Grafika: Mivel gyakorlatilag folyamatosan átvezető animációkat bámulunk a játékban, egyáltalán nem neveznénk rossznak vagy csúnyának a Man of Medan kinézetét, sőt kifejezetten látványos az egész, és mivel direkt terhelést így alig kapnak a hardverek, ezért az optimalizálással sincs különösebb probléma. Ha az Until Dawn filmes jellege tetszett, ez sem okoz majd csalódást!

Kezelőfelület, irányíthatóság: Mivel az alkotás 90 százalékában szövegekre kattintgatunk, ezért azt hihetnénk, hogy az irányítással nem lehet baj, de sajnos ez ebben a formában túl merész kijelentés. Köszönhetően ugyanis a rossz kamerakezelésnek, sok esetben kifejezetten kellemetlen lehet majd terelgetni a karaktereket, pláne a fix nézetű helyiségekben, melyek a térérzékelés terén rendkívül becsapósak, rossz ábrázolásmódot kaptak.

Játszhatóság: Az első végigjátszás után alighanem a „rövid” jelző lesz az első, ami beugrik majd a játékról, ami nem meglepő, hiszen 3-5 óra alatt át lehet élni az egészet, ez pedig sajnos kifejezetten szerény teljesítménynek tekinthető. Annak ellenére is, hogy az összekuszálható sztoriszálak miatt rengeteg alternatív útvonalat és befejezést aknázhatunk ki a játékban, de ezekben sok lesz az ismétlés, ami természetesen a multiplayer mókára egyaránt jellemző lesz.

Intelligencia, nehézség: Bár egészen csodálatra méltó, amit a játékban a mesterséges intelligencia sokszor összehoz, azonban ez rengeteg esetben rányomja a bélyegét a nehézségre is. Olyannyira, hogy például sokszor túl kegyetlen lesz velünk a játék, egy-egy jelentéktelen döntés vagy félrenyúlás is kiírhat egy karaktert a történetből, veszteségét pedig mind a komplexitás, mind más egyéb téren megérezhetjük majd.

Hangok, zene: Mivel gyakorlatilag egy interaktív film az egész, meglepődtünk volna a kritikán aluli szinkronok hallatán, tehát kijelenthető, hogy a játék ezen a téren maximálisan rendben van, képes kényeztetni a fülünket, legyen szó akár a karakterek megszólalásáról, akár az alkalmazott effektekről.

Összegzés: A The Dark Pictures Anthology: Man of Medan egy olyan játék lett a sorban, amit meg kell tanulni a helyén kezelni. Ne várjunk tőle tehát akciókat vagy logikai fejtörőket, mert a Supermassive Games alkotása nem erről szól, hanem a filmes élményekről, a lefestett történet irányíthatóságáról, nem mellesleg pedig a kiváló hangulatról. Ezen a téren a végeredmény kifejezetten jól sikerült, így kíváncsian várjuk, hogy mit tudnak még kihozni az alkotók a többi részből, és miként kapcsolják össze a történetet ezzel a nagyszerű indítással.