Trine 4: The Nightmare Prince

Kiadó: Modus Games
Fejlesztő: Frozenbyte
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2115C 2 GHz-es vagy AMD Athlon II X3 460 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 5770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R9 280 grafikus kártya, 8 GB RAM, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Trine-sorozat
Kategória: oldalnézetes ügyességi platformer

Ismét kirándulhatunk egy nagyot a Trine csodálatos mesevilágában, hogy három jól ismert kalandorunk oldalán egy minden tekintetben a korai epizódokat idéző élményben lehessen részünk. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Trine 4: The Nightmare Prince!

Idén nyáron volt pontosan tíz éve annak, hogy a Shadowgrounds-sorozattal kellemes hírnévre szert tett finn Frozenbyte csapata bemutatta a Trine címre keresztelt oldalnézetes ügyességi platformert, mely olyan legendás alkotások nyomdokain haladt, mint a Lost Vikings. A koncepció tehát három eltérő képességű szereplőre épült fel, akikkel külön-külön vagy együttes erővel kellett teljesítenünk a különféle kihívásokat, melyek ügyességünket és logikánkat egyaránt megpróbálták kikezdeni.

Ezt a nagyszerű körítést ráadásul a finnek egy elképesztően látványos és hangulatos mesevilággal ötvözték, aminek jóvoltából elkészült egy tökéletes recept. Ezt sikerült frissíteniük egy kicsikét a második epizóddal, mely szintén kiválóra vizsgázott sokak előtt, de a harmadik felvonás itt is vízválasztó lett, hiszen a készítők különféle stílusidegen megoldásokkal és dolgokkal kezdtek el kísérletezni. Mivel mindez meglátszott a fogadtatáson, várható volt, hogy a Trine 4 ismét visszarepíti a sorozatot a gyökereihez, és így legyen ötösünk a lottón: a Frozenbyte munkatársai összehoztak egy olyan játékot, ami gyakorlatilag meg nem történtté tette a kicsit mellékvágányra csúszott harmadikat. Lássuk azonban egy kicsit részletesebben, hogy mit sikerült kihozniuk az alkotóknak negyedszerre a témából!




Amit rögtön itt, az elején kijelenthetünk, hogy éppen a visszanyúlás miatt ne keressünk különösebb újdonságokat a játékban, hiszen kis túlzással csak finomhangolásokat alkalmaztak a készítők, azonban minden tekintetben a jól bevált receptet követték az elkészítés során. Ennek köszönhetően például nem kapott különösebben hangsúlyos szerepet a történet, melynek középpontjába ezúttal Selius herceg került, aki azon túl, hogy képes átültetni a valóságba a rémálmokat, mindemellett eltűnt, a feladatunk pedig az lesz, hogy felkutassuk, és visszavigyük otthonába.

A küldetést a jól ismert három hős vállalja magára, így név szerint Pontius, Zoya és Amadeus, akik közül előbbi egy erős lovag, a középső egy ügyes íjászlány, utóbbi pedig egy tapasztalt, öreg varázsló. A három hős három eltérő játékstílust személyesít meg, a betanítást követően pedig csak és kizárólag együtt láthatjuk őket a képernyőn, aminek az oka nem meglepő, hiszen rengeteg feladványt úgy álmodtak meg a készítők, hogy a sikerből mindhárom hősnek ki kell vennie a részét.

A kampányban egyébiránt elsőként Amadeus felett vehetjük át az irányítást, aki ősz, öreg varázslóként a levitáció nagymestere, azaz képes tárgyakat lebegtetni, illetve egymásra pakolni, amivel hasznossá tehetjük többek között például magas tárgyak elérésekor, lépcsők építésekor, vagy leszakadt hidak renoválásakor is. Sőt mi több, képes tárgyakat teremteni a semmiből, elsőként például egy nagyobbacska kockaelemet, mely feljáróként, libikókán súlyként, akadályként vagy platformként egyaránt megállja a helyét.




Miután elsajátítottuk a varázslás tudományát, Pontius kerül a középpontba, aki túl sok észt ugyan nem kapott a teremtőtől, de erőt annál többet. Ő a csapat kardforgatója, így ha netán harcra kerülne a sor, akkor ő lesz az egyetlen, akivel kioszthatunk pár atyai pofont, de azért természetesen a fejtörők megoldásában szintén jeleskedhet, ha például szét kell verni valamit, vagy a pajzsával visszaverni néhány tűzgolyót, esetleg jó helyre irányítani a napfény erejét egy kapu kinyitásához vagy egy ellenfél legyűréséhez.

Bár szimpatikus figura, sajnos a csapatban a leggyengébb, leghaszontalanabb láncszemnek érezhetjük, hiszen hiába nagydarab, hiába borítja páncél, hiába van a kezében egy kard, ha harcra kerül a sor, nagyon gyakran gyengének, jelentéktelennek, esetlennek érezhetjük majd, amit rögtön az első bossharc során a saját bőrünkön tapasztalhatunk meg.

A trió harmadik tagja Zoya lesz, akinek íjásztudományát használhatjuk majd nagyon sokszor. Lényegében csak a magasban lévő dolgok leszakítása, leverése vagy összetörése az egyetlen támadása, de mellette képes lesz köteles íjak kilövésére, melyekkel felmászhat magasan fekvő pontokra, fogást találhat nehezen mozdítható tárgyakon, de akár össze is köthet két mozgó dolgot – ezzel megállítva őket –, sőt mi több, a kifeszített kötéllel hidat képezhet bizonyos platformok között.




A fentiekben kapásból tucatnyi lehetőséget felsoroltunk a különféle fejtörők kapcsán, melyek keresztül-kasul átszövik a Trine 4: The Nightmare Prince változatos helyszíneit, és bár sok újdonsággal nem szolgálnak a korábbi részekhez mérten, a fejlesztőket azonban így is dicséret illeti, mert képesek voltak kreatívan felhasználni ezeket az elemeket. Ennek köszönhetően már az első pillanatoktól elkap minket a játék, és a gyakran frusztráló, néha túlontúl nehéz harcos jeleneteket leszámítva egy kellemes kis mesén vezet végig minket.

Hab a tortán, hogy rengeteg feladványt úgy készítettek el, hogy minden karakternek ki kell vennie a részét a megoldásból, hovatovább mindhárman fejleszthető képességeket kaptak, ezáltal minél jobban elveszünk a kalandban, annál több extra lehetőség közül válogathatunk majd. Merthogy dacára a logikus felépítésű akadályoknak, csak rajtunk múlik, miként, illetve melyik karakterrel, vagy milyen kombinációval verekedjük át magunkat a problémán. Lehetőségeink tárháza ugyanis minden esetben nagyon jelentős lesz, aminek hála az újrajátszhatósági faktor szintén kimagaslónak nevezhető.

Ezt a kijelentést erősíti a hihetetlenül varázslatos fantáziavilág mellett – mely minden pályán tartogat nekünk valami meglepetést – a kooperatív mód hangsúlyos megjelenése, aminek hála nemcsak egyedül, hanem mások társaságában is élvezhetjük majd ezt a különleges élményt. Sőt mi több, a játékban minden fejezetet, sőt minden pályarészt újrajátszhatunk azért, hogy felfedezzük a pályák összes titkát, ami szintén az ismétlést erősíti, pláne annak fényében, hogy bizonyos eredmények csak később, a megfelelő karakterképességek feloldása mellett érhetők el.




Grafika: A Trine 4 sokadik ránézésre is egyenesen gyönyörűnek nevezhető. Túlzás nélkül olyan, mint egy interaktív rajzfilm vagy egy megelevenedett mesekönyv, ami az oldalnézetes, tulajdonképpen 2,5D-s megoldás ellenére is varázslatos hatást kelt. Mindezt fokozzák a rendkívül változatos helyszínek, de az sem hátrány, hogy a készítők nagyon ügyesen optimalizálták az egészet, így egy többéves konfiguráción is nagyon látványos körülmények között élvezhetjük majd a trió kalandjait.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Aki annak idején már megszokta az első Trine billentyűzetre és egérre épülő irányítási rendszerét – mely kettősség kifejezetten furcsának tűnhet ebben a műfajban –, az sok újdonsággal nem találkozik majd most sem. Gyakorlatilag a bevett szisztémát használták fel újra a fejlesztők, de elképzelésük még mindig jól működik, könnyed és pontos lehetőségeket adva a kezünkbe a három karakter irányításához.

Játszhatóság: Bár a történettel megint nem sikerült semmi különlegeset alkotniuk a készítőknek, azonban a korábbi részeket is inkább a játékmenet miatt szerettük. Ezen a téren nincs probléma, sőt a szavatosság terén sem lesz! A többféle lehetőség mentén teljesíthető fejtörők, a feloldható extrák és titkok arra sarkallhatják az embert, hogy újra és újra felfedezze a pályákat – vagy legalábbis egyes helyszíneket –, miközben a kooperatív mód olyan élményt nyújt, amire ebben a formában csak nagyon kevés játék képes.

Intelligencia, nehézség: Azért persze nem fenékig tejfel a Trine 4 világa sem! Alapvetően az intelligencia nem sok vizet zavar a játékban, de a nehézség nekünk kifejezetten hullámzónak tűnt. A feladványok teljesítéséhez nyilván nem kell túlterhelnünk az agyunkat, a folyamatos sikerélmény csak úgy szivárogtatja belénk a boldogsághormonokat, de amint harcra kerül a sor, leginkább a pokolba kívánnánk az egész játékot.

Már az első bossharc is annyira frusztráló és nehéz lett, hogy garantáltan sokan a vérnyomáscsökkenő után nyúlnak majd, hiszen dacára a lovag jelenlétének, a harcrendszer egyenesen átlagon aluli. Sőt mi több, ha a lovag elhalálozik, egyedül Zoyával tudjuk menteni a helyzetet, hiszen íjával valamennyire hatékony az ellenfelekkel szemben, de ha ő is elesett a pályán, csak a szerencsében bízhatunk, ha ugyanis varázslónk nem tudja feltámasztani a többieket, tölthetjük is vissza az előző ellenőrzőpontot.

Hangok, zene: Szerencsére nemcsak a nagyszerű megjelenés, hanem a hangok és a zenék terén is kiválóan érvényesül a játékban a varázslatosan fantasztikus hangulat. A szinkronok egyszerűen szuperek, egészségesen túljátszottak, míg a zenék között gyakran olyan dallamokat találunk, hogy a látvánnyal együtt túlzás nélkül leeshet tőle az állunk.

Összegzés: Kifejezetten nagy örömüket lelhetik a rajongók a Trine 4: The Nightmare Prince-ben, ha leginkább a sorozat első két részéhez húzott a szívük, hiszen a finn fejlesztők belátták: a harmadik epizóddal kijelölt útvonal totális zsákutca volt. Szerencsére azonban időben eszméltek, így a játék egy drasztikus újításoktól mentes, inkább a minimális finomhangolások által biztosra menő kaland lett, mely alighanem a franchise eddigi legbájosabb epizódjának tekinthető. Megkockáztatjuk, hogy ugyanezen az úton haladva még egy évtized könnyedén kihozható a sorozatból!