Ismét elveszítette londoni engedélyét az Uber

Ismét elveszítette londoni engedélyét az Uber

2019. november 27. 09:50, Szerda
A helyi közlekedési hatóság biztonsági jogsértésekre hivatkozva vonta be a közösségi utazásmegosztó licencet.

A Transport for London (TfL) nevű helyi közlekedési hatóság 2017 szeptemberében határozott először úgy, hogy nem hosszabbítja meg az Uber lejáró taxiszolgáltatási engedélyét, azon a címen, hogy a cég - amely 2012 óta van jelen Londonban - nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait. A kitiltás ellen minden követ megmozgatott az Uber, végül tavaly júniusban sikerült elérni, hogy visszakapja az engedélyét. Az engedély azonban a cég által kért öt év helyett csak 15 havi próbaidőre szólt, azzal a kikötéssel, hogy ennek lejártával a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.

A próbaidős engedély szeptemberben lejárt, de akkor a cég még kapott két hónapra szóló hosszabbítást. Most azonban a TfL nem állította ki a licencet a közösségi utazásmegosztó részére. Úgy vélik, jóllehet az Uber a két évvel ezelőtti állapothoz képest számos javítást hajtott végre, továbbra is rengeteg olyan jelenség tapasztalható működésében, amely közvetlenül veszélyezteti az utasok biztonságát.

A TfL a kirívó esetek között említette, hogy csak 2018 vége és 2019 eleje között, egy kéthónapos ellenőrzési időszakban a cég 14 ezer esetben végzett utasszállítást olyan sofőrökkel, akik csalárd módon szerzett engedéllyel - rendszerint más gépkocsivezetők nyilvántartásába feltöltött fotókkal - vezettek. A hatóság úgy vélte, hogy egyrészt nem lehet kizárni, hogy hasonló esetek a jövőben is megtörténhetnek, másrészt a társaságot nem tartotta elég felkészültnek a probléma megoldására. Sadiq Khan londoni polgármester a TfL döntéséhez fűzött hétfői közleményében leszögezte: tudja, hogy a végzés nem lesz népszerű az Ubert rendszeresen használó londoniak körében, de a londoni önkormányzat számára éppen az ő biztonságuk garantálása a legfontosabb döntési tényező. Khan szerint az a tény, hogy egy rövid ellenőrzési időszakban 14 ezer olyan utasszállítást tártak fel, amelyeket csaló sofőrök végeztek, felveti például annak a kockázatát, hogy ezekben az esetekben az utasok jogosítvány nélküli, vagy felfüggesztett engedélyű gépkocsivezetők autójába ülhettek be.

Dara Khosrowshahi, az Uber első embere a Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy egyszerűen rossz döntés született és az elmúlt két év során a londoni ajánlatukon nagyon sok dolgot változtattak. Jamie Heywood, az Uber észak- és kelet-európai regionális igazgatója szerint a cég az elmúlt két hónapban valamennyi londoni gépkocsivezetőjének tevékenységét hivatalosan átvilágíttatta és egyéb minőségjavító intézkedéseket is végrehajtott. Heywood közölte, hogy a vállalat fellebbezést nyújt be a szolgáltatási engedély meghosszabbításának elutasítása ellen.

Az Uber Londonon kívül gyakorlatilag az összes többi brit nagyvárosban - köztük Manchesterben, Liverpoolban, Birminghamben, Edinburghban és Glasgow-ban - jelen van, de a mostani vita csak londoni működését érinti. A cégnek 45 ezer sofőrje van Londonban, és a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást csaknem négymillió londoni töltötte le.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások