Képeken a Pixel 4a

Képeken a Pixel 4a

2020. január 5. 11:33, Vasárnap
Az olcsóbb telefon inkább a hátoldalon köt kompromisszumokat.

A Google eredetileg még októberben jelentette meg a Pixel-család negyedik generációját, amely erős hardverrel, valamint az ennek megfelelő hivatalos árakkal jelent meg a piacon. Most készül a szerényebb változat is, amely várhatóan gyengébb hardverrel és néhány kompromisszummal fut majd be.

A Pixel 4a hardveres specifikációja és külseje kapcsán a napokban jelent meg egy újabb beszámoló a világhálón, ebből pedig több fontos részletet is megismerhetünk. Eszerint a telefon a méretet illetően nagyjából a két eredeti készülék közé esik majd, hiszen a kijelző egy 5,7 vagy 5,8 hüvelykes panel lenne, amely egy apró lyukon keresztül hagy helyet a szelfikamerának. Maga az előlap meglehetősen dizájnos, itt egy vékony, minimális kávával kiegészített érintőképernyő bukkan fel, viszont az ujjlenyomat-olvasót itt már minden bizonnyal nem a kijelzőbe építik be, hiszen az ennek szentelt külön érzékelő a hátoldalon jelenik meg, ezzel együtt pedig az érintés nélküli vezérlés is lemarad a listáról.


A hátoldalon már több, a hivatalos ár csökkentése érdekében tett kompromisszumot látunk, itt ugyanis a kameramodul esetében már elmarad a telefotó-funkció, valamint az azt biztosítani hivatott érzékelő. Maga a modul négyszögletes, itt viszont egyetlen kamera dolgozik majd, bár a négyszögleten belül további alkatrészeket és érzékelőket (lásd Flash és társai) helyezhetnek el. Felül megmarad a hagyományos jack-dugó, hátul pedig ezen kívül a már említett ujjlenyomat-olvasó, illetve a G-logó jelenik meg. A pontos fizikai méret 144,2 x 69,5 x 8,2 mm lenne, itt viszont több további részlet még ismeretlen, hiszen nem tudjuk, hogy pontosan milyen Snapdragon chip felelne a teljesítményért – ez várhatóan egy középkategóriás, némileg szerényebb példány lesz majd.

A memória legalább 4 GB, a tároló minimum 64 GB-os kapacitást kínálna, az 5G-elérés támogatása azonban még kérdéses. A telefon néhány hónapon belül bemutatkozhat, erre jó eséllyel a Google I/O alatt kerül majd sor.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások