350 millió forintos bírság a Magyar Telekomnak a maximális sebességű hálózat ígérete miatt

350 millió forintos bírság a Magyar Telekomnak a maximális sebességű hálózat ígérete miatt

2020. január 28. 11:26, Kedd
A Magyar Telekom 350 millió forintos versenyhivatali bírságot kapott, amely azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.

A GVH megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat maximális sebességű hálózatot ígérő állításával „Most generáció” kampányában. A hatóság több lépcsőben, feltételekkel határozta meg a bírságot, amelynek egy részét nem kell majd megfizetnie, ha vállalásainak megfelelően kompenzálja előfizetőit.

A GVH döntése alapján a Magyar Telekom 2018. február 1. és 2018. március 31. között megtévesztette a fogyasztókat a „Most generáció” kampányában alkalmazott, maximális sebességű hálózatra utaló állításával. A „maximális sebesség” kifejezéssel ugyanis azt sugallta, hogy a fogyasztóknak a lehető legnagyobb sebességet biztosítja hálózatán, miközben azt valójában csupán egy szűkebb előfizetői kör érhette el. A Hivatal szerint a fogyasztók a reklámok alapján nem tudhatták, hogy a maximális sebesség pusztán egy általános, a szolgáltatás gyorsaságára vonatkozó, szubjektíven értelmezendő ígéret, és megalapozottan gondolhattak arra, hogy a Magyar Telekom a technikailag lehetséges leggyorsabb internetezést ígéri hálózatán.

A versenyhatóság döntésében először alkalmazott lépcsős, feltételes bírság-meghatározást. Ennek lényege, hogy a vállalkozásnak nem kell megfizetnie az összeg kisebb vagy nagyobb részét, ha a megjelölt határidőig igazolja, hogy vállalásainak megfelelően kompenzálta a jogsértésben potenciálisan érintett előfizetőit. A Magyar Telekom vállalásának lényege, hogy határozott időtartamú, hűségnyilatkozattal terhelt szerződését határozatlan időtartamúra módosítja azon vezetékes és mobilinternetes előfizetőivel, akik azt a kifogásolt kampány időszakában, valamint az azt követő két hónapban kötötték. A vállalkozás emellett vállalta, hogy az érintett mobilinternet előfizetői körnek extra adatmennyiséget is biztosít.

A többlépcsős bírságolásnál a visszaeső vállalkozásnak mindenképpen be kell fizetnie 100 millió forintot, de ha a fenti vállalások teljesítését idejében és megfelelően igazolja, akkor nem kell megfizetnie a bírság további 100, illetve 150 milliós részletét. Az érintett előfizetőket a Magyar Telekom számlalevélben és SMS-ben tájékoztatja a kompenzációról és annak további részleteiről.

A Magyar Telekom a döntést jogorvoslattal nem támadta meg, a megállapított jogsértést azonban nem ismeri el. Ügyfeleinek érdekeit szem előtt tartva az eljárásban felajánlásokat tett az érintett fogyasztók kompenzálására: a reklámkampány időszakában szerződő ügyfelei esetében a hűségidős szerződéseket 2020. március 1-jével hűségidő nélkülire módosítja, erről az ügyfeleket közvetlenül értesíti. Emellett ezen ügyfélkör mobil előfizetőinek ugyancsak március hónapban 3 GB extra adatmennyiséget biztosít díjmentesen, mely belföldön és EU roaming helyzetben egyaránt leforgalmazható. Amennyiben az előfizető korlátlan adatmennyiséget biztosító csomaggal rendelkezik, a 3 GB extra adatmennyiség az EU roaming helyzetben felhasználható adatmennyiséget növeli. Az extra adatmennyiség bekapcsolásának megtörténtéről az ügyfelek SMS üzenetet kapnak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások