Érkeznek a Windows 10 új ikonjai

Érkeznek a Windows 10 új ikonjai

2020. február 21. 09:00, Péntek
A Microsoft elindította az új vizuális elemek bevezetését.

Tavaly december közepén vált ismertté, hogy megújítja az ikonokat és a logókat a redmondi konszern, amely az elmúlt hónapokban már számos ilyen vizuális elemet módosított, legyen szó akár az Office irodai szoftvercsomag vagy a Windows 10 operációs rendszer ikonjairól. Jon Friedman, a vállalat dizájnért és kutatásért felelős alelnöke akkor azt közölte, hogy bár már több mint száz ikont terveztek újra, még nem értek a munka végére. Azt a feladatot tűzték ki maguk elé, hogy egyrészt egy modern dizájnt valósítsanak meg, ezzel párhuzamosan pedig megtartsák az olyan erős márkák identitását, mint például az Office.

Most kiderült, hogy a Microsoft elindította a terjesztési folyamatot, aminek köszönhetően először a Windows Insider program résztvevői kapják meg az új ikonokat és logókat, majd más felhasználók is.

A The Verge értesülései alapján az első szakaszban a Számológép, a Groove Music, a Posta, a Hangrögzítő, az Óra, a Filmek+TV és a Naptár egészül ki az új ikonokkal, később más programok és szolgáltatások új ikonjai is elérhetők lesznek. Miután az egész folyamat elvileg néhány nap alatt lezajlik, így például az új Windows 10 dizájnnal akár 1-2 héten belül szembesülhetnek a felhasználók.

Az új vizuális elemek a Windows 10X-ben is meg fognak jelenni, a Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote és az Office, valamint az Edge böngésző pedig már megkapták az új dizájnt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások