Bemutatkozott az LG V60 ThinQ

Bemutatkozott az LG V60 ThinQ

2020. március 2. 09:25, Hétfő
Erős hardvert, második kijelzőt, valamint nagy akkumulátort kapunk a telefonnal.

Az LG már korábban jelezte, hogy készül soron következő csúcskategóriás készülékének bemutatására, erre pedig most sort is kerítettek, így megismerhetjük a fontosabb részleteket. Az új telefon esetében a fent említett három információ érdemel említést, de a kamerák mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy az LG V60 ThinQ (amely éppen egy évvel a közvetlen előd után fut be) szinte minden területen előrelépést ígér. A készülék egy igencsak méretes, immár 6,8 hüvelykes OLED-kijelzőt kapott, amely a 20:9-es képarányt, valamint a Full HD+ (2460 x 1080 pixel) felbontást nyújtja nekünk. Ehhez esőcsepp formájú kisebb bevágás, vékony káva, alumínium keret, üveg hátlap, továbbá egy hátoldali horizontális kameramodul társul, amely 64 megapixeles főszenzorral dolgozik majd (élesebb 16 megapixeles képekkel, 8K-videók rögzítésével, a jobb minőségű mikrofonok által elérhetővé tett Voice Bokeh és egyéb funkciókkal, illetve 13 megapixeles ultra-nagylátószögű és egy ToF-érzékelővel). Megmarad a hagyományos jack-dugó, mégpedig az LG 3D Sound Engine támogatásával.

A csúcskategóriás teljesítményről itt is a Snapdragon 865 chip gondoskodik, mégpedig az X55 5G-modem, 8 GB memória, valamint egy alapesetben 128 GB-os, kibővíthető belső tárolóval kiegészülve. A megfelelő hosszúságú üzemidőt egy szintén meglehetősen nagy, kereken 5000 mAh-s akkumulátor hivatott biztosítani, amely mindössze 30 perc alatt éri el az 50 százalékos feltöltöttségi szintet, a listán pedig emellett még egy 10 megapixeles szelfikamera, az IP68-minősítés, sztereó hangszórók, valamint a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó helyezkedik el. A szoftveres oldalon az Android 10 fut majd, a cég saját kezelőfelületével, de ismét jelen lesz itt a Dual Screen opció is, amely tulajdonképpen a kihajtható tok részeként biztosít számunkra egy második panelt.

A telefon kék és fehér színben jelenik meg a piacon, néhány héten belül. A pontos dátum és a hivatalos ár még nem ismert, ez utóbbi azonban a gyártó szerint a V50 szintje alatt marad, vagyis ez 900 dollár körül lesz majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások