XCOM: Chimera Squad

Kiadó: 2K Games
Fejlesztő: Firaxis Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es vagy AMD A6-3600 Quad-Core processzor, Nvidia GeForce GTX 650 vagy ATI Radeon HD 7770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 18 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Quad Q9650 3 GHz-es vagy AMD A10-9700E 4-Core 3 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 980 vagy ATI Radeon R9 290 grafikus kártya, 4 GB RAM, 18 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: XCOM 2
Kategória: körökre osztott stratégia

Enyhe rajzfilmes körítéssel kapott mellékszálat a keményvonalas körökre osztott stratégiák színterén nagyágyúnak számító XCOM-sorozat, mely apró újdonságokkal és a szokásosan zseniális élményekkel kecsegtet a rajongóknak, akik mégsem lehetnek vele maradéktalanul elégedettek. Játéktesztünkből kiderül, hogy miért!

A 2012-es nagy visszatérés óta elképesztő intenzitással pörgeti az XCOM-sorozatot a Firaxis csapata, akik a nagyszerűen sikerült 2016-os második nagy epizód után korainak tartottak egy teljes értékű harmadik részt. Pechjükre azonban egyre többen próbálnak szerencsét ebben a műfajban, és mivel a Microsoft még a Gears of War-sorozatot is ebbe az irányba terelte egy spin-off erejéig, a Firaxis úgy határozott, hogy gyorsan előrukkol valamivel az XCOM kapcsán is.

Mivel egy összecsapott harmadik résszel nem akarták lerombolni a franchise renoméját, ezért inkább egy mellékszál mellett döntöttek, mely lehetőséget adott arra, hogy néhány finomítás társaságában gyakorlatilag újra eladják ugyanazt a rajongóknak egy friss történet részeként. Így született meg az XCOM: Chimera Squad, melyről alig pár nappal a megjelenés előtt hallottunk elsőként, tehát nem is nagyon fűztünk hozzá nagy reményeket, de bíztunk a Firaxis csapatában, hogy nem hagyják annyiban a minőségi körökre osztott stratégiák kedvelőit. Ekképpen is történt, bár azt azért fontos lehet megjegyezni, hogy vannak olyan elemei a játéknak, melyek pengeélen táncolnak, és nem biztos, hogy minden rajongónak le lehet nyomni majd a torkán.




Az XCOM: Chimera Squad pontosan öt esztendővel az XCOM 2 eseményei után játszódik, egy olyan világban, ahol az emberek többsége már nem akarja feltétlenül megakadályozni az idegenek megtelepedését, és a távolról érkezett fajok is inkább békésen szeretnének új lakóhelyet találni maguknak. A rengeteg áldozat árán megköttetett szövetség egyfajta központi helyszíne és szimbóluma a 31-es város lett, ahol a játék története is zajlik. Ebben az óriási metropoliszban az egyes fajok ugyan megpróbáltak békében élni, de ahogyan várható volt, egyre gyakoribbá válnak a súrlódások, melyek apránként annyira elharapóznak, hogy az egyik rejtélyes kör elrabolja, és meggyilkolja a város első emberét.

Itt jön a képbe a Chimera Squad, akik a mi vezetésünkkel megpróbálják a lehetetlent, azaz normalizálni az állapotokat, illetve a végére járni az eseményeknek, ezáltal kideríteni, hogy kik állhattak a polgármestert ért merénylet és az általános lázongás mögött. Küldetéseink többsége erre a problematikára épül majd fel, de a sztori ezúttal nem kapott túl hangsúlyos szerepet, az előző részhez mérten mondhatni gyenge lett, azonban öröm az ürömben, hogy legalább a játékmenetről ennek az ellenkezője mondható el.

Merthogy az XCOM Chimera Squad gyakorlatilag egy az egyben megörökölte az XCOM 2 alapjait, de a Firaxis bátran továbbgondolt bizonyos elemeket, melyek többsége jelentéktelennek tűnhet, de nagyon fel tudta dobni a taktikus küzdelmeket. Alapból sokkal változatosabb csapatokat állíthatunk össze magunknak minden egyes bevetésre – melyek többsége meglepő módon rövidebb, tömörebb és közérthetőbb lett –, ezáltal saját névvel és tulajdonságokkal rendelkező, eltérő fajú egyedek indulhatnak csatába a parancsunkra, ami sokkal inkább politikai korrektség, mintsem lényeges játékelem. Néhány képességet leszámítva ugyanis teljesen mindegy, hogy emberek vagy idegenek lesznek a csapatban, egyik félnek sincsenek olyan kiemelkedő tulajdonságai, melyek egyik vagy másik irányba billentenék a mérleg nyelvét.




Ugyanakkor határozottan növeli az élvezeti faktort, hogy már nemcsak humanoidoknak, hanem űrlényeknek is parancsolhatunk majd a pályákon. Maguk a küzdelmek hellyel-közzel ugyanúgy zajlanak, mint korábban, azaz a körökre osztottság most is lényeges taktikai elem, de míg az előző részekben egyszer az egyik fél nyomult előre, utána pedig csak a másik léphetett, addig most az idővonal teljesen véletlenszerűen kalibrált, ide-oda pattogtatja a labdát, tehát sokkal nagyobb taktikai érzékre lesz szükségünk, lényegesen több rögtönzésre, mint eddig bármikor. Hőseink mindegyikével korlátok közé szorítva cselekedhetünk mind a pályán való haladás, mind az akciók tekintetében, és mi dönthetjük el, hogy kiket, mivel és milyen formában támadunk az adott körben, egyszóval sok meglepetés ezen a téren nem vár ránk.

Ami azonban érdekesnek tűnhet sokaknak, az például a Breach mód bevezetése, melyet egyetlen pályán akár többször is alkalmaznunk kell majd. Lényege, hogy az ellenfélre lehetőségünk nyílik szó szerint rárúgni az ajtót, ezáltal csapatunkat tetszőleges felosztásban beküldhetjük egy épületbe az ajtón, az ablakon, de akár a falon át is egy látványos robbantást követően, ami elképesztően sok taktikai extrát ad a kezünkbe. Alapból nálunk lesz a meglepetés ereje – mely eltérő reakciókat vált ki az ellenfelekből –, másrészt ezzel jó esélyünk van azonnal megfelezni a szemben állók létszámát, noha nem árt figyelni, hiszen lesznek majd, akiket a meglepetés helyett inkább alaposan felbőszítünk. Ők kiemelkedően agresszívak lesznek, és azonnal visszatámadnak, tehát érdemes rájuk koncentrálni minden egyes ilyen rajtaütés során, előtérbe helyezve a jobb esélyeket és a biztos találatokat, hiszen ezeket is minden egyes támadáskor számításba vehetjük majd.




Bár találhatunk még kisebb-nagyobb újításokat a bevetések alatt – meglepően sok most a kimenekítésre, vagy evakuálásra koncentráló feladat –, nagyobb meglepetések azonban inkább küldetések között várnak majd ránk. Ilyenkor ugyanis hőseink fejlesztése és istápolása mellett a 31-es város sorsával és menedzselésével is foglalkoznunk kell. A régiókra osztott metropoliszban állandónak tekinthetők az összezördülések, és csak rajtunk múlik majd, hogy mikor és milyen formában reagálunk ezekre.

Ha nem törődünk velük, az is egy reakció, de érdemes gyakran személyesen ellátogatni a helyszínre, vagy legalább odatelepíteni egy csapatot, akik megakadályozzák, hogy anarchiába süllyedjen az egész környék. A menedzsment bár egyszerű, de kellemes kis elfoglaltság lehet hőseink pátyolgatása mellett, akik kaphatnak új fegyvereket, páncélokat, különféle kütyüket, illetve speciális képességeket egyaránt aggathatunk rájuk, melyek bizonyos karaktereknél különösen lényegesek lesznek. Ezenfelül a pihenőn lévő hősöket bármikor elküldhetjük továbbképzésre, indíthatunk különféle hasznos fejlesztéseket, egyszóval rengeteg olyan mellékes teendő vár ránk, melyek nemcsak érzékeltetik az előrehaladást, de mindemellett szórakoztatóak is.

Kevésbé igaz ez arra, hogy az XCOM: Chimera Squad alaposan elveszítette ezzel az epizóddal azt a sötét és komor jellegét, ami eddig részben védjegye volt a játéknak. Néhány hős egyenesen úgy néz ki például, mintha valamiféle Disney-rajzfilmből lépett volna elő, de a pályákon is gyakran találkozhatunk olyan karakterekkel – nyakkendős kígyóval például –, akik erőteljesen lerontják a játék hitelességét. A Mutant Year Zero: Road to Eden esetében ezek a dolgok még elmentek, mert ott nem volt több évtizedes történelem a név mögött, de itt sokakat elriaszthat ezzel a megoldással a Firaxis.




Grafika: A helyenként kicsit mesés körítést leszámítva az XCOM: Chimera Squad semmivel sem lett csúnyább vagy szebb, mint korunk felsőligás körökre osztott stratégiái, így teljesen jogosan megérdemli a maximális pontszámot ezen a téren. Nyilván egy XCOM 3 esetén már nem lettünk volna ennyire vajszívűek, de ebben az esetben tökéletesen kiszolgálja az igényeket a végeredmény, sőt mi több, az optimalizálással sincs különösebb probléma: egy többéves konfiguráción is kényelmesen fut maximális beállítások mellett.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A szokásos kezelőfelület és irányítás vár ránk a játékban, amire alapvetően a letisztultság és a közérthetőség lesz a jellemző. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akinek volt már dolga korábban XCOM-játékkal, vagy bármilyen körökre osztott stratégiával, az rögtön kiismeri magát, nem kell neki betanítás, azonnal kézre áll minden, ennél többet pedig nem is kívánhatnánk. Egyedül talán a küldetések között lehetett volna kicsit letisztultabb a játékmenet, de ez alapvetően csak szőrszálhasogatás, semmi több.

Játszhatóság: Mellékszál ide vagy oda, az XCOM: Chimera Squad kapcsán többször is azt érezhetjük majd, hogy egy kicsit biztosra mentek vele a fejlesztők, ezáltal szerettek volna egy fiatalabb réteget megfogni a játékkal. Erre utalt már a rajzfilmszerű megjelenés is, de a rövidebb és tömörebb küldetések szintén, tehát gyakran több időt töltünk a csapatunk simogatásával, mint konkrétan a pályán. Ez pedig baj, mint ahogyan az is, hogy a többjátékosos lehetőségek továbbra sem részei az élménynek.

Intelligencia, nehézség: Alapvetően a mesterséges intelligenciával nincs gond az új XCOM kapcsán, kifejezetten ügyesen finomították a korábbi részekhez mérten az ellenfelek gondolkodását, nehézségi szinttől függően ügyesen helyezkednek, nem kímélnek minket, de mégis akad egy kis gond, ami sokaknak szemet szúrhat. Az elején talán fel sem tűnik majd, de a Chimera Squad esetében a kihívás mértékét nagyon lenullázták a készítők, ami azt jelenti, hogy nincsenek olyan szoros ütközetek, mint egykoron, gyakorlatilag minden kihívásnak úgy állunk neki, hogy biztosan sikerrel járunk, ami egy bizonyos szint után megkérdőjelezi a taktikus vonalat.

Hangok, zene: A szokásos XCOM-minőség vár ránk a hangok és a zenék terén egyaránt a játékban, így megkapjuk a szuper effekteket, de a szinkronokkal sincs különösebb baj, egyedül a zenék bújnak meg néha kicsit arctalanul a háttérben.

Összegzés: Ha az XCOM: Chimera Squadot megtanuljuk a helyén kezelni, és nem riaszt el minket a kissé Disney-kompatibilis megjelenés, akkor alapvetően egy kifejezetten kellemes kis mellékszálnak tekinthető, mely nemcsak minden elemében hűséges az anyasorozathoz, hanem képes volt kellemes újdonságokkal is bővíteni azt. Aki kedveli az XCOM-játékokat, annak biztosan nem okoz majd csalódást, de azért a harmadik nagy epizódtól ennél természetesen sokkal többet várunk minden tekintetben!