Nem rendíti meg a Facebook elleni bojkott Mark Zuckerberget

Nem rendíti meg a Facebook elleni bojkott Mark Zuckerberget

2020. július 6. 22:32, Hétfő
A közösségi platform egyre nehezebb helyzetben van, de a menedzser nem kongat vészharangokat.

A Facebook hetek óta kénytelen szembenézni a hirdetők Stop Hate for Profit (SHFP) nevű bojkottjával, amelyet nemrég néhány szervezet indított el. A kezdeményezés rövid idő alatt komoly támogatottságra tett szert. Ahhoz a The Guardian értesülései alapján immár 800 vállalkozás csatlakozott, köztük olyan óriáscégek, mint az Adidas, a Coca-Cola, a Ford, a Microsoft, a Sony, az Unilever és a Verizon. A társaságok azt követelik, hogy a közösségi platform az eddiginél sokkal erőteljesebben és hatékonyabban lépjen fel a gyűlöletbeszéd ellen.

A Facebookot két szempontból is érzékenyen érintik az elmúlt hetek történései. Egyrészt a bojkottban résztvevő vállalatok felfüggesztették a reklámtevékenységüket az oldalon, ezáltal komoly bevételtől esik el, másrészt az események hatással vannak az IT-óriás részvényének tőzsdei árfolyamára. A részvényesek egyelőre tűrnek és nem avatkoztak be, de ki tudja, hogy ez meddig tart. Minden bizonnyal az egyre növekvő, több milliárd dolláros veszteség miatt előbb vagy utóbb hallatni fogják a hangjukat. Másrészt azt is igaz, hogy Mark Zuckerberg lépésére várnak, viszont az alapító-vezető szintén kivár és megpróbálja komoly intézkedés vagy reakció nélkül túlélni ezt az időszakot.

A menedzser a The Information tudósítása szerint azt mondta a munkatársainak, hogy a most lázadozó hirdetési ügyfelek előbb vagy utóbb visszatérnek majd a közösségi portálra. Hozzátette továbbá, hogy a bojkott sokkal inkább a hírnév és a partnerek körül forog, s a veszteségek ellenére kevéssé van gazdasági befolyása. Amiatt pedig, mert fennáll a veszélye annak, hogy az óriáscég elveszítheti a bevétele néhány százalékát, nem fogja megváltoztatni egyik irányelvüket sem.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások