Másfél millió éves balta került elő

Másfél millió éves balta került elő

2020. július 25. 11:47, Szombat
Ennek fő anyaga azonban eltér a megszokottól.

Brit kutatók arról számoltak be, hogy a homo erectus külsejét és kialakítását tekintve eltért attól, mint ahogy azt korábban elképzeltük, eközben viszont szakemberek egy másik csoportja az ugyanezen elődünk által használt ősrégi eszközre bukkant, amely eltér a hasonló példányoktól. A pontos okot még nem tudják, a lelet azonban mindenképpen érdekes.

A tanulmányt a Proceedings of the National Academy of Sciences oldalán tették közzé, ebben részletesen beszámolnak az Etiópia területén megtalált, nagyjából 1,4 millió évesre becsült kézi balta jellemzőiről. Az újabb balta előkerülése nem volt nagy meglepetés számukra, hiszen a Konso-Gardula néven ismert helyszín eddig is bejáratott lelőhelynek számított, itt viszont eddig kizárólag kőből készült példányokat ástak elő, miközben a mostani változat egyértelműen csontból készült. Ezzel sorrendben mindössze a második ilyen alkalmatosság került elő a homo erectus eszköztárából, bár azt még nem tudják, hogy az azt kialakító személy miért választotta a csontot a jóval keményebb és időtállóbb kő helyett.

Az eljárás a jelek szerint ugyanaz volt, itt egy másik (valószínűleg kőből készült), eszköz, egy kézi kalapács segítségével vették kezelésbe a minden bizonnyal korábban elejtett víziló combcsontját, amelyet addig ütöttek, ameddig egy kellően éles maradványt kaptak, lepattintva a számukra felesleges részeket. A mindössze 13 centiméteres, ovális objektum egyik felét ezt követően tovább élesítették, hasonlóan ahhoz, ahogy azt a kőeszközök esetében megszoktuk – egyetlen, határozott mozdulattal „nyesték le” a kisebb-nagyobb részeket, hogy egy kellően éles, a mindennapokban hasznosnak bizonyuló végeredményt kapjanak. Ezen egyébként jól látszik a használat nyoma, a töredezések, repedezések sorozata, ami pedig magát a használatot illeti, itt valószínűleg a további elejtett állatok feldarabolása lehetett az elsődleges cél.

Az ilyen és hasonló eszközök léte azt sugallja, hogy a homo erectus viszonylag intelligens volt, bár ahogy azt említettük, egyelőre nem tudjuk, hogy miért esett olykor a választás a csontra, amely ezáltal a kőeszközöket helyettesítette.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások