Panaszt nyújtott be az EU-nál a Slack a Microsoft ellen

Panaszt nyújtott be az EU-nál a Slack a Microsoft ellen

2020. július 24. 10:00, Péntek
A cég azt akarja elérni, hogy a Teams a jövőben ne legyen része az Office irodai szoftvercsomagnak.

Stewart Butterfield, a Slack első embere már július elején azt nyilatkozta, hogy az álláspontjuk alapján a Microsoft tisztességtelen versenyt folytat, de ebben a kérdésben aligha számíthatnak arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban kartelleljárás indul a redmondi konszern ellen. Pedig az mindent elkövet azért, hogy a vetélytársát kiszorítsa a piacról és ehhez a Teams nevű szoftverét ingyenesen terjeszti a Windows 10 operációs rendszerrel.

Nos, a vállalat nem várt tovább, hanem az Európai Bizottsághoz fordult és kartellügyi beadványában bepanaszolta a Microsoftot, azt állítva, hogy illegálisan hozzákötötte a Teams nevű ajánlatát a piacot uraló Office 365 irodai programcsomaghoz, ezáltal több millió esetben kényszerítette ki a Teams telepítését, továbbá blokkolta annak eltávolítását és e lépéssel eltitkolta az üzleti ügyfelei előtt a valódi szoftverbeszerzési költségeket.

A Slack hangsúlyozta, hogy tisztességes piaci versenyt akar elérni és miután a vetélytársa nem változtatott az elmúlt hónapokban alkalmazott gyakorlatát, ezért nem látott más módot, mint az európai uniós kartellhatóságok bekapcsolását az ügybe. A társaság szerint a Teams integrálása az Office 365 csomagba nem csupán akadályozza a piaci versenyt, hanem hátrányos helyzetbe hozza a konkurens termékeket is. Ugyanakkor a Slack álláspontja az, hogy ebben az esetben nem csak egy versenyellenes lépésről van szó, hanem a digitális ökorendszerekre vonatkozó alapvető filozófia megsértéséről is.

A cég mielőbbi döntést vár az európai Bizottságtól azért, hogy a Microsoft ne alkalmazhassa tovább hónapokig vagy évekig a jogsértő gyakorlatát. A Slack azt várja a testülettől, hogy érje el, hogy a Teams kikerüljön az Office 365 csomagból és azt a Microsoft külön áron, önálló termékként értékesítse.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban