Földrengést jeleznek előre az androidos telefonok

Földrengést jeleznek előre az androidos telefonok

2020. augusztus 15. 08:17, Szombat
A Google megoldása révén telefonok milliói szolgáltatnak majd fontos adatokat.

Egyes sűrűn lakott régiókban a földrengések előrejelzése, a környéken tartózkodók megfelelő időben való értesítése kiemelt szempontként jelenik meg a mindennapok során, ezzel kapcsolatban az utóbbi években több érdekes kezdeményezést láthattunk. Korábban optikai kábelekre épülő rendszerről írtunk, most azonban a Google jelezte, hogy az okostelefonok érzékelőivel építene ki egy jóval kiterjedtebb hálózatot.

A cég saját hivatalos blogján tették közzé a részletes írást, amelyben bemutatják nekünk a főbb tudnivalókat. Kiemelik például, hogy a meglévő androidos okostelefonok millióra támaszkodva egy komoly platformot lehet kialakítani, amely az egyes készülékek gyorsulásmérőjére épülne, hiszen ezek kellően érzékenyek ahhoz, hogy az elsőként megérkező, jóval gyengébb P-hullámot is regisztrálják, mielőtt az igazi rengés, az S-hullám befut, vagyis a felhasználókat gyorsan és megbízható módon tájékoztatni lehetne anélkül, hogy szükség lenne külön regisztrációra. A központi adatbázisba gyakorlatilag folyamatosan érkeznének az érzékelők információi, amelyek a hozzávetőleges helyszín adataival egészülnének ki, így a környéken tartózkodókat kiértesítve számos életet menthetnének meg, még akkor is, ha mindössze néhány másodperccel előbb jelzik az érkező rengést.

A Google korábban a United States Geological Survey (USGS), valamint Kalifornia állam illetékeseivel együttműködve dolgozott ki hasonló megoldást, míg a UC Berkeley mérnökei a MyShake névre keresztelt alkalmazással szerettek volna elérni egy ehhez hasonló célt. Az új változattal jóval szélesebb kört fedhetnek le, és bár az első körben itt is Kalifornia esetében teszik elérhetővé a rendszert, ezt a későbbiekben további államok, valamint régiók követik majd, így akár egy globális megoldás is kialakulhat, amihez megfelelő alapot ad a meglévő androidos okostelefonok óriási száma. A felhasználók gyorsan megnézhetnék, hogy a környéken regisztráltak-e kisebb-nagyobb rengést, ehhez pedig nem lenne szükség a szeizmográfok nagy számának telepítésére, amely a korábbi kezdeményezéseknél mindig komoly akadályozó tényező volt.

A cég ezzel egy időben a vészhelyzetekben alkalmazott helymeghatározási szolgáltatást is kiegészítette, ennek révén a telefon nyelvi beállításait is gyorsan továbbíthatjuk, vagyis a központ azonnal felkészülhet a nyelvi akadályok leküzdésére – ez nyilván azon országokban jöhet igazán jól, ahol eleve több különböző nyelv támogatására van szükség.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások