Független szervizek is javíthatják az Apple hardvereit

Független szervizek is javíthatják az Apple hardvereit

2020. augusztus 19. 17:18, Szerda
A gyártó további engedményeket tett világszerte több ezer szerviz számára.

Az Apple még 2017 júniusában jelezte, hogy nyit a független szervizek felé, amelyek megkaphatták például az eltört iPhone-kijelzők javítására szolgáló különleges gépeket. A tavaly augusztusban bejelentett Independent Repair Provider (IRP) nevű programban résztvevő partnercégeknek azonban bármikor számítaniuk kell a társaság munkatársai által elvégzett ellenőrzésekre, amelyek célja többek között az engedély nélkül felhasznált és nem az Apple kínálatából származó alkatrészek kiszűrése. Amennyiben az ellenőrök találnak ilyen modult, akkor a társaság esetenként akár 1000 dolláros pénzbüntetést is kiszabhat. Júliusban a vállalat úgy döntött, hogy - a korábbi döntéssel ellentétben - gyári alkatrészeket kaphatnak az európai független szervizek.

Most a Reuters azt írta, hogy az Apple ismét változtatott a programon és kiterjesztette azt gyakorlatilag az összes fontosabb hardverére, elsősorban a Mac számítógépekre. Ehhez kapcsolódóan már pótalkatrészeket is küldhet a független szervizeknek és képzést biztosít azok munkatársainak. Jeff Williams, az Apple ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ha egy eszközt meg kell javítani, akkor azt szeretnék, hogy az emberek hozzáférést kapjanak egy biztonságos és megbízható megoldáshoz. Örülnek annak, hogy ezt a kényelmes és megbízható javítási tapasztalatot biztosíthatják a Mac-használóik számára.

Nathan Proctor, a U.S. Public Research Interest Group javításhoz való jog kampányának vezetője üdvözölte a lépést, de rámutatott, hogy az Apple által a független üzletekkel kötött megállapodás számos hátrányos pontot tartalmaz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások