Beárazták az új Xbox-generációt

Beárazták az új Xbox-generációt

2020. szeptember 8. 17:37, Kedd
Kedvező árakkal, a havi előfizetés kihangsúlyozásával jönnek az új példányok.

A friss konzolok, a várható összecsapás megindulásáról már több alkalommal írtunk, leginkább a nyár alatt. Itt júniusban megismertük a PlayStation 5 fontosabb részleteit, ezt követően kiderült, hogy két jelenlegi Xbox is búcsúzik, nemrég pedig az is egyértelművé vált, hogy a Microsoft novemberben mutatja be új generációját. Külső forrás révén ezúttal az árakat is megismerhetjük.

A részletes beszámoló szerint valóban novemberben mutatkozik majd be a nagyközönség előtt a redmondi cég új fejlesztése, ennél azonban fontosabb, hogy az Xbox Series X (legalábbis a külső forrás állítása alapján) 499 dolláros áron rajtol majd el a piacon. Emellett elérhető lesz a havi előfizetés opciója is, az Xbox All Access révén ugyanis havonta 35 dollárt is befizethetünk, hogy hozzáférjünk a konzolhoz, miközben a némileg szerényebb Xbox Series S esetében 299 dolláros hivatalos ár, illetve havi 25 dolláros előfizetés lesz a választható alternatíva. Amennyiben beigazolódik a hír, a Microsoft valóban versenyképes ajánlattal állna elő, ami nyilván szándékos lenne, hiszen ismét a nagy rivális Sony ellen küzdenek majd.

Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy maga a cég eddig nem túl sok részletet árult el az Xbox Series S specifikációjával, vagy éppen külsejével kapcsolatban – mi több, hivatalosan meg sem erősítették a gyengébb példány puszta létezését. A napokban viszont felbukkant az interneten egy render, pontosabban egy rövidebb videó, amelyen közelebből is szemügyre vehetjük ezt a típust, ennek alapján pedig arra számíthatunk, hogy a fizikai méretet illetően is jóval kisebb, szerényebb példányt ismerhetünk majd hamarosan meg, minden bizonnyal optikai meghajtó nélkül.

Az teljesen egyértelmű, hogy a Microsoft nagy hangsúlyt helyez majd az All Access néven futó előfizetéses opcióra, a hivatalos megjelenésre pedig egyszerre több helyen kerítenek majd sort – itt minden olyan ország az első körben bukkanna fel a listán, ahol az Xbox One már most elérhető.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások