Új európai testület ellenőrizné a kripto­valutákat

Új európai testület ellenőrizné a kripto­valutákat

2020. szeptember 11. 11:08, Péntek
Az Európai Unió erre a célra egy új grémiumot hoz létre.

Az új felügyelet a nemzeti és az illetékes európai hivatalokat egyaránt magába foglalná, s a feladata lenne a jelentős digitális pénzek, például a Facebook által piacra dobott Libra ellenőrzése. Ez derült ki az Európai Bizottság azon javaslattervezetéből, amelybe a EURACTIV.com tekinthetett bele és amelyet a következő hetekben hoznak majd nyilvánosságra. A 167 oldalas dokumentum alapján az új szabályozás a virtuális fizetőeszközökkel és azok kockázataival egyaránt foglalkozni fog. A hivatalok különösen a Librát tartják a pénzügyi piacot destabilizáló tényezőnek, mivel annak megalkotója a Facebook és ráadásul 2,7 milliárd lehetséges jövőbeli ügyfél is felsorakozhat majd mögötte.

A bemutatott javaslatcsomagot az Európai Bizottság közel két év alatt állította össze. A nevük elhallgatásával nyilatkozó európai uniós hivatalnokok elismerték, hogy a Libra tavaly júniusi hivatalos bejelentése ébresztette rá a kontinens döntéshozóit arra, hogy komolyan vegyék a kriptovalutákat. A tervezet elkészítése különösen azután vált sürgőssé, hogy egyes európai uniós tagállamok, például Franciaország, Németország és Málta saját szabályokat kezdtek kidolgozni.

Az alapvető cél a jogbiztonság megteremtése a területen, az innováció támogatása, a fogyasztók és a befektetők védelme, valamint a pénzügyi stabilitás és a piaci integritás biztosítása. Az egyik fő javaslat az, hogy a kevesebb kockázatot hordozó digitális pénzekkel szemben kevésbé szigorú előírásokat támasztanának, de a jelentősebb virtuális fizetőeszközökre szigorúbb szabályok vonatkoznának. Az Európai Bizottság a kriptovaluta-fejlesztők munkáját Fehér Könyvvel segítené, amely minden fontos információt tartalmazna, továbbá a felhasználókat is felvilágosítaná a különböző vásárlási és alkalmazási kockázatokról.

A digitális pénzeket kínáló cégek és szervezetek csak azután kezdhetnék el a működésüket az EU-ban, hogy a nemzeti és az európai uniós szabályozási hivatalok elfogadták a dokumentumot. A Libra Szövetség és a többi hasonló szervezet számára ugyanakkor nehezebb lesz a helyzet, mert hivatalos hitel- vagy elektronikus pénzintézetté kell válniuk, s a jövőben is az átlagosnál szigorúbb szabályok fognak vonatkozni rájuk. A kijelölt felügyeleti szerv az Európai Bankhatóság (EBH) lesz, amely az új testületet is vezeti majd. A tagok között lesznek az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA), az Európai Központi Bank és más nemzeti bankok képviselői.

Az EBH figyelembe fogja venni a grémium ajánlásait és állásfoglalásait, s lehetősége lesz vizsgálatokat lefolytatni, valamint pénzbírságokat kiszabni. Az utóbbiak összege az adott vállalat éves bevételének legfeljebb 5 százalékát teszik majd ki. Emellett az EBH fontosabb kriptovaluták esetében díjakat vethet ki. A tervezet végül kötelezi a Libra Szövetséget és a többi hasonló szolgáltatót arra, hogy megállapítsa az elektronikus péntek névleges értékét és azokat ennek alapján bármikor váltsa be - akár átutalás, akár készpénzes tranzakció keretében. A dokumentumban szerepel egyébként még az is, hogy a virtuális fizetőeszközök tulajdonosainak tilos bármilyen típusú kamatot fizetni.

Az EU-ban már tavaly novemberben megjelentettek pénzügyi szakértők egy szabályozási tervezetet, amelynek a lényege az volt, hogy a testület nem akarja, hogy a kriptovaluták piaca jogmentes terület legyen.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások