Európai kivonulással fenyegetőzik a Facebook

Európai kivonulással fenyegetőzik a Facebook

2020. szeptember 23. 11:01, Szerda
Az amerikai cég komoly vitába keveredett az ír adatvédelmi hivatallal. A felmerült esetleges távozás az Instagramot is érintheti.

Az ügy előzménye, hogy szeptember elején az Ír Adatvédelmi Hatóság (IDPC) egy előzetes rendeletben felszólította a Facebookot, hogy állítsa le az USA-ba irányuló adattovábbítást. Bár az információ most vált ismertté, a rendelet már augusztus óta hatályban van. Az IDPC az Európai Bíróság júliusban hozott döntésére hivatkozott, amelyben a testület hatályon kívül helyezte azt az EU és az Amerikai Egyesült Államok között 2016-ban megkötött Privacy Shield nevű megállapodását, amelynek célja az volt, hogy biztosítsa az európai uniós állampolgárok adatainak megfelelő amerikai tárolását és kezelését.

A Facebook most az ír hivatalnak küldött levelében azzal fenyegetőzött, hogy kivonul az európai piacról, ha az európai uniós piacfelügyelet nem biztosítja számára azt a szabadságot, hogy úgy működhessen, ahogy akar. Yvonne Cunnane, az óriáscég írországi jogi részlegének adatvédelmi felelőse hozzátette, hogy nem világos, hogy miként folytathatja a közösségi oldal és az Instagram az európai működését. Az állásfoglalásban a társaság kifogásolta, hogy az európai hatóságok csak ellene lépnek fel, más amerikai vállalatok ellen nem, ez pedig tisztességtelen.

Cunnane ezenkívül azt is bírálta, hogy túl későn tájékoztatták őket a döntésekről és immár csak három hetük maradt arra, hogy a legújabb dolgokra reagáljanak. Rámutatott, hogy a közösségi portál több millió európai felhasználó számára jelent fontos eszközt, továbbá egy komoly gazdasági platform is az európai vállalkozásoknak, amelyek a segítségével 208 milliárd eurós bevételt generáltak.

A fenyegetést persze aligha váltja be a Facebook, de ha mégis megtenné, akkor az összesen 410 millió embert érintene. Miután Európa a vállalat számára az USA után a második legnagyobb piac, így nagyon komoly bevételkiesést szenvedhetne el. Michael Veale, a University College London tudósa úgy reagált a hírre, hogy az európai kivonulás hírét senki sem hiszi el, az csak üres fenyegetés.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások