Leszállt az aszteroidán az OSIRIS-REx

Leszállt az aszteroidán az OSIRIS-REx

2020. október 22. 17:53, Csütörtök
Először jött össze ilyen manőver a NASA-nak, hamarosan indul a visszautazás.

Az amerikai ügynökség szondája 2 évvel ezelőtt érkezett a számára kijelölt helyszínre, a kényelmes pozícióból azóta figyelte meg a Bennu névre keresztelt aszteroidát, hogy megtalálja az ideális landolási pozíciót. Ez ugyan nem jött össze, az egység mégis sikerrel szállt le a felszínen, ahol sor került a begyűjtési kísérletre is.

A NASA közleményben számolt be a sikeres manőverről, amely az első az ügynökség történetében. Korábban egyedül a JAXA büszkélkedhetett ilyen fegyverténnyel, a Hayabusha és Hayabusha 2számára szintén összejött ez a cél, míg az ESA esetében a landolást követően nem tudtak tartósan kapcsolatot létesíteni az egységgel, amelyet később kimúltnak nyilvánítottak. Most sikerről számolhattak be az illetékesek, bár a bejelentés időpontjában még nem volt világos, hogy elegendő mennyiségű mintát gyűjtött-e a be az erre kijelölt komponens. Az OSIRIX-REx nagyon rövid ideig, alig 15 másodpercig volt az aszteroida felszínén, ott gáz kibocsátásával kavarta fel az elemeket, abban a reményben, hogy sikerül legalább 60 grammnyi anyagot (port, törmeléket, illetve apró kavicsokat) begyűjteni, viszont ennek kapcsán még várni kell az eredményre, így eleinte pusztán a leszállás tényének örülhettek.


Ekkor adtak hírt a felszállásról, ami úgy tűnik, szintén gond nélkül sikerült, ez pedig ugyanúgy jól jellemzi a nagymértékben önálló szonda eredményeit – a távolság több mint 300 millió kilométer, így a kommunikáció terén 18 perces késleltetéssel kell számolni, vagyis a közvetlen földi irányítás igencsak nehézkes lett volna. A csapat számára maga a Bennu is meglepetést tartogatott, hiszen eleinte abban reménykedtek, hogy sikerül nagyon sima, homokkal borított helyszíneket beazonosítani, viszont a megfigyelés során kiderült, hogy ilyenek nem léteznek, a felszín törmelékes, kisebb-nagyobb kövekkel borított, emiatt pedig a leszállás különösen nehéz feladat volt, hiszen nagy volt az esély a felborulásra, a további balesetekre. Erre szerencsére nem került sor, a landolás a kijelölt célponttól mindössze 1 méteres távolságra sikerült, így most jöhet a visszatérés.

A sikeres mintagyűjtés után a szonda a Föld felé veszi útját, a tervek szerint 2023 szeptemberében, vagyis csaknem 3 év múlva landol majd a tároló, valahol a utahi sivatagban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások