Emberekre cserél 500 robotot a Walmart

Emberekre cserél 500 robotot a Walmart

2020. november 5. 09:04, Csütörtök
A döntés hátterében hatékonysági szempontok állnak.

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az amerikai áruházlánc emberekre cseréli le a Bossa Nova Robotics cégtől tavaly tavasszal beszerzett 500 robotot. A Walmart indoklása szerint a humán munkaerő ugyanolyan hatékonyan képes feltölteni az üzletek polcait, mint a gépek. Az utóbbiakat egy tavaly tavasszal kötött szerződésnek köszönhetően állították üzembe néhány boltban.

Az újság hozzátette, hogy a gyakorlatilag azonos hatékonyság mellett az is szempont volt a döntésben, hogy a vállalat számos vásárlótól kapott negatív reakciókat a robotok munkába állítása miatt. Ezt korábban John Furner, a Walmart vezetője is elismerte.

A társaság ugyanakkor – a mostani intézkedésétől függetlenül - nem tett le a tulajdonában lévő szupermarketek korszerűsítéséről és a Handelsblatt német gazdasági lap értesülései alapján az áruházakat úgy építi át, hogy azok mindegyikében érintés nélküli fizetést lehetővé tévő pénztárakat fog működtetni. A vállalat az Amazon Go üzletek példáját követi, amelyek kassza nélkül üzemelnek. A tervek szerint először a Walmart négy boltjában tesztelik majd az új elektronikus kereskedelmi rendszert. Az egyelőre nem ismert, hogy az óriáscég erre a célra pontosan melyik megoldást fogja alkalmazni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások