Amnesia: Rebirth

Kiadó: Frictional Games
Fejlesztő: Frictional Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-4330TE 2,4 GHz-es vagy AMD FX-4100 processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 5750 grafikus kártya, 4 GB RAM, 50 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i5-4570 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen 5 2400GE 4-Core 3,2 GHz-es
Hasonló játékok: Amnesia: The Dark Descent, Soma
Kategória: kalandjáték

Nagyon itt volt már az ideje annak, hogy egy jó horrorkaland elhozza közénk a rettegést, és bár az Amnesia-sorozat legújabb epizódja inkább lett egy izgalmas, helyenként rémisztő kalandjáték, mint horror, azonban így is nagyon kellemes élményeket biztosíthat a műfaj szerelmeseinek. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült az Amnesia: Rebirth!

A svéd Frictional Games sokunk szívébe belopta magát, amikor 2007-ben bemutatkoztak a nagyszerű Penumbra-sorozattal, amely ugyan egy tipikus első játék volt a maga gyermekbetegségeivel, de aki kedvelte a beteges horrorokat, az biztosan kellemes emlékeket ápol vele kapcsolatban. Különösen azért, mert az itt szerzett tapasztalatok vezették el a fejlesztőket az Amnesia: The Dark Descent megalkotásához, mely a maga középkori megoldásaival valami olyan félelmetes, nyomasztó és állandó feszültséget generáló élményt tárt elénk zseniális sztori és hangulat társaságában, hogy ezt a folytatással nem is sikerült reprodukálniuk.

Ennek az oka leginkább az, hogy az Amnesia: A Machine for Pigs nem az ő kezük nyomát viselte, de a 2015-ös Soma című horrorban újra bizonyították, hogy mire képesek, ezért nagyon vártuk már, hogy előhozakodjanak legújabb alkotásukkal, mely ismét az amnéziás sorozatot kívánja bővíteni. Az Amnesia: Rebirth ugyan rengeteget változott a legendás első részhez mérten, és talán nem minden elemében tudja hozni az egykori előd sajátosságait, de aki kedveli a horrorisztikus kalandokat, annak biztosan nem kell csalódnia benne. Lássuk is rögtön, hogy miért!




A játék szintén a múltba vezet vissza minket, egészen pontosan 1937 márciusába, ami azt jelenti, hogy nagyjából 100 évvel a The Dark Descent eseményei után járunk benne. Főszereplőnk Anastasie Trianon, vagy röviden Tasi, egy francia régész, aki expedícióra indul Afrikába. Csakhogy a repülőút során valami balul sül el, a gép lezuhan az algériai sivatagban, Tasi pedig arra eszmél, hogy körülötte mindenki eltűnt, csak a romok maradtak hátra. Mivel férje, Salim is az eltűntek között van, hősünk nem habozik túl sokáig, azonnal megkezdi a nyomok feltárását, melyek egy közeli barlang mélyére vezetnek, ahol annak rendje és módja szerint megkezdődik az őrület. Persze ennek már a repülőúton meglesznek az előjelei, Tasi például a zuhanás előtt különféle jelenésekre lesz figyelmes, majd a zuhanást követően is furcsa bevillanások és hangok teszik egyre rémisztőbbé az egyébként is kellemetlen helyzetet, de az igazán őrült dolgok a barlangban várnak majd ránk.

A legendás első részhez mérten – az A Machine for Pigsről inkább feledkezzünk el most – a játékmenet nem sokat változott, a lefestett atmoszféra azonban annál nagyobbat, és ez sajnos nem mindig vált a játék előnyére. Eleve a sivatagos helyszín már az első pillanatokban megijeszthet minket, hiszen a napsütéses környezet mindennek tekinthető, csak éppen ijesztőnek nem, de ez sajnos később, már a földalatti járatokban sétálgatva is rendszeres problémát jelent. Ezúttal mintha nem sikerült volna az alkotóknak olyan nyomasztó hangulatot varázsolniuk, ami egyébként a Somára még nagyon is jellemző volt. Az első percek például kifejezetten unalmasak, vontatottak, mintha nem is egy horrorjátékban lennénk, hanem egy sokadrangú Indiana Jones-kalandjátékban.




Persze a későbbiekben lesznek azért csúcspontok, kifejezetten sötét és ijesztő pillanatok, de az öncélú ijesztgetésből, divatos nevén jumpscare-ből alig jut valamennyi, és a történet sem annyira mozgalmas, mint amennyire szeretnénk, inkább sok esetben kellemetlenül vontatott. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy bármerre is járunk, a többi régész által hátrahagyott feljegyzésekből ismerhetjük meg a sztori újabb szegleteit, és sokaknak kifejezetten kellemetlen lesz, hogy egy komplett cselekményszálat négy fecniből kell összeállítani, melyeket szerencsés esetben egy órán belül meg is találunk. Ez a megoldás ebben a formában talán nem volt a legszerencsésebb, pláne annak fényében, hogy a horrorelemek alaposan háttérbe szorultak a történet miatt.

Szerencsére a játékmenet azért kárpótol minket, legalábbis abban az esetben, ha kedveljük a sétaszimulátorokat, mert eléggé ebbe az irányba indult el a játék. Fejtörők persze akadnak, de nyoma sincs azoknak az összetett, valóban nagy odafigyelést és koncentrációt igénylő feladatoknak, melyek annak idején jellemezték a legelső részt. Továbbra is veszélyesek a normál vérnyomásra azok a pillanatok, amikor különféle bőröndöket vagy ládikákat kell nyitogatni, és kézbe venni az egyes tárgyakat, de nagy szerencse, hogy legalább az egyszerűbb feladványokat azért az irányíthatóság szempontjából könnyű teljesíteni, más kérdés, hogy mennyire volt szerencsés az összetettebb fejtörőket teljesen likvidálni. Pláne, hogy az új játékelemek többsége azért nem lett túl érdekes.




Kifejezetten idegesítő például az, hogy állandóan gyufaszálakat kell kutatnunk minden egyes fiókban és földalatti zsákutcában azért, hogy meggyújthassuk a gyertyákat vagy fűtőolajjal töltött edénykéket, máskülönben sötétbe borul körülöttünk minden, és ha ez bekövetkezik, illetve nem találunk hamar egy világos helyszínt, akkor abba beleőrülünk, ergo meghalunk, még ha ilyesmiről nem is beszélhetünk a játékban. Ezek a pillanatok félelmetesek és ijesztők is egyben, félni azonban sok esetben nem lesz lehetőségünk, mert nagyon idegtépő tud lenni, ahogy a virtuális karakterünk remeg félelmében, és ezt természetesen a megfelelő animációkkal elénk is tárják majd.

A helyzeten némiképpen javít, amikor hozzájutunk az első olajlámpánkhoz, hiszen azzal bátrabban tudunk nekivágni a sötét folyosóknak, azonban ebből az eszközből is kifogyhat a fényt adó alapanyag, amit folyamatos utántöltéssel tudunk csak orvosolni. Ezenfelül már a játék elején kapunk majd egy speciális eszközt, mely egyfajta iránytűnek néz ki, valójában azonban arra képes, hogy szabaddá tegyen számunkra olyan átjárókat, melyeken normál esetben nem haladhatnánk keresztül. Küzdelmek természetesen továbbra sincsenek, és bár ijesztgető ellenfelek akadnak, velük azonban nem tudunk konfrontálódni, így a legjobb, amit tehetünk, ha elszaladunk, esetleg elbújunk a sötétben, amíg el nem tűnnek a közelből.

Más kérdés, hogy ez a bujkálás még mindig olyan rosszul működik, mint a legendás első Penumbránál, ahol a mai napig rémálomként kísértenek minket a különféle zombikutyák, akik elől szinte lehetetlen volt hatásosan elbújni. Szerencsére az új Amnesiában ritkábban leszünk rákényszerítve erre a dologra, és akkor is kicsit gördülékenyebben megy majd az egész, de jobban örültünk volna neki, ha ezt inkább kiveszik a játékból, esetleg olyan magasságokba emelik, mint egykoron a Thiefben láthattuk.




Grafika: A játék grafikájáról rengeteg dolgot el lehet mondani, de azt már nehézkesen, hogy szép lenne. A generációváltás küszöbén egy ilyen küllemmel előállni finoman szólva is kellemetlen, hiszen 4-5 évvel ezelőtt majdnem különb megjelenést kínált nekünk a Soma, így nem is értjük, hogy most hová néztek a fejlesztők. Nyilván a sötét földalatti részeken nehéz maradandó élményeket alkotni, de ahol lehetett volna villantani, ott sem sikerült. Az pedig, hogy átvezetők helyett csak unalmas grafikákat kaptunk, szintén a spórolásra enged következtetni. Öröm az ürömben, hogy legalább a gépigény elképesztően baráti lett!

Kezelőfelület, irányíthatóság: Bár elvártunk tőle némi javulást, összességében azonban az irányítás és a kezelhetőség terén még mindig olyan suta az Amnesia: Rebirth, mint annak idején az első epizód. Nem irányíthatatlan, nem kezelhetetlen, de amikor menekülni vagy bujkálni kell, akkor azért nem egy hirtelen és jól reagáló programként tudnánk jellemezni a végeredményt, és ez gyakran okozhat kellemetlenségeket.

Játszhatóság: A tartalom terén egy laza 8-10 órányi kaland vár ránk a játékban, ami egyáltalán nem tekinthető rossznak. Így leírva talán kevésnek tűnik, de egy kerek egész történetet kapunk, méghozzá egy olyan lezárással, amely nem kelt bennünk hiányérzetet, szóval panaszra semmi ok.

Intelligencia, nehézség: Mivel harc nincs a játékban, illetve elakadni sem igazán tudunk benne, ezért ezen a téren nem vagyunk túl rossz véleménnyel az új Amnesiáról, de azt mindenképpen fontos itt elmondani, hogy több kihívásra, több izgalomra, több ijesztgetésre számítottunk benne, és sokkal kevesebb olvasgatásra, illetve sétálgatásra.

Hangok, zene: Ezen a téren ismét kifejezetten jó munkát végeztek a fejlesztők, illetve a felkért szinkronszínészek, akik csak a hangjukkal tudtak játszadozni, miközben saját feljegyzéseiket olvasgatták fel, de így is kellemes hatást ért el némelyikük. Egyedül főhősünk férje kapott idegesítő szinkront, de ezt ellensúlyozzák a nagyszerű hangeffektek, melyek azért néha sikeresen ránk hozzák a frászt.

Összegzés: Mit is mondhatnánk összességében az Amnesia: Rebirthről? Talán azt, hogy mi nem pont ezt vártuk tőle! Egyáltalán nem rossz a végeredmény, egy kellemes horrorkaland lett belőle, de közel sem ért el olyan hatást, mint az első rész vagy a készítőkhöz köthető Soma. A horrorból és az ijesztgetésből ugyanis erősen visszavettek a svédek, miközben egyáltalán nem tudták ellensúlyozni például a történettel, de sokan szinte biztosan a koncepcióval sem tudnak majd mit kezdeni, nekünk ugyanis hiányzott például az ódon középkori kastély falai között megtapasztalt szellemsztori és a gótikus rémisztgetés. Lesz ez még jobb is!