Mától elkezdtek bezárni a hazai mozik

Mától elkezdtek bezárni a hazai mozik

2020. november 12. 08:23, Csütörtök
A nagyobb multiplexeket most egy ideig elfelejthetjük.

A héten meghozott, minden előzmény nélküli kormányrendeletre gyorsan kellett reagálnia a hazai moziknak, illetve mozihálózatoknak, és a papírformának megfelelően a többségük be is zárja kapuit határozatlan ideig, de persze abban a reményben, hogy mindez csak egy hónapot jelent.

Ez azt jelenti, hogy például a mai naptól nem lesznek nyitva sem a Cinema City, sem pedig a Budapest Film mozijai. A tervek szerint az elhalasztott premierek pótlásra fognak kerülni, a már megvásárolt jegyek árát pedig visszatérítik a nézőknek, aki pedig nem rendelkezik vásárlást igazoló blokkal, az például a CC-nél egy 90 napon át felhasználható biankó jegyet kap. Utóbbi hálózat az ajándékjegyek érvényességi idejét is kitolja az újranyitástól számított fél évig.

Mint írtuk pár napja, a közönség is reagált a súlyosbodó járványhelyzetre, hétvégén ugyanis a korábban megszokott 50 ezer néző helyett még 20 ezren sem ültek be mozizni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások