The Falconeer

Kiadó: Wired Productions
Fejlesztő: Tomas Sala
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-4330 3,5 GHz-es vagy AMD APU A8-7670K Quad-Core processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 6770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 5 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4670K 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8370 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 580 grafikus kártya, 8 GB RAM, 5 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Panzer Dragoon
Kategória: akciójáték

Az új generációs konzolok megjelenése mindig rengeteg érdekes játékot vet partra, azonban többségük sajnos ahogy jött, úgy süllyed el a habok között. Nem kizárt, hogy valami hasonló lesz a The Falconeer sorsa is, mely hiába kecsegtet izgalmas koncepcióval, a végeredmény sajnos egészen felemásra sikerült. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!

Kifejezetten érdekes előtörténettel rendelkezik a The Falconeer, a kérdéses videojáték mögött ugyanis egyetlen ember, név szerint Tomas Sala áll, aki évek, sőt évtizedek óta ismert név a rajongói modok világában. Úgy döntött azonban, hogy kipróbálja magát egy önálló videojátékkal is, ami abszolút dicséretes elképzelés, csakhogy talán nem ártott volna, ha ehhez megfelelő segítőtársakat talál maga mellé. Merthogy elismerésre méltó lett ebből a szempontból a végeredmény, hihetetlenül sok munkaóra lehet benne, azonban az ego rengeteg helyen annyira elhatalmasodott a projekten, bizonyos tekintetben annyira öncélú lett az egész, hogy az sajnos több tekintetben is a minőség rovására ment. Pedig ebből bármi lehetett volna, így azonban egy kicsit csalódás vár sokakra... De ismét nagyon előrerohantunk, lássuk apránként, hogy milyen elemekből épül fel a végeredmény!




A The Falconeer különlegességét leginkább a Thomas által megálmodott különleges fantáziavilág adja, mely The Great Ursee név alatt gyakorlatilag egy óceánbolygóra kalauzol minket, ahol az állandó viharok mellett a legkülönfélébb anomáliákkal találkozhatunk. Szárazföldek szinte egyáltalán nincsenek, helyenként egy-egy hegycsúcs vagy sziget ugyan kiemelkedik a habok közül, melyek hatalmas erődöknek adnak otthont, de világos, hogy a közlekedés egy ilyen környezetben csak hajóval vagy repülőkkel lehetséges.

Ebben az érdekes univerzumban, azonban semmi sem túl logikus, hiszen míg hajók akadnak – bár nem túl nagy számban –, addig repülőgépek már nem igazán, pontosabban hősünk nem egy vasmadár pilótafülkéjében ismerheti meg ezt a különleges környezetet, hanem egy tollas madár szárnyai mögül, akivel felfegyverkezve indulhatunk különféle küldetésekre. Merthogy mi is egyike leszünk ezeknek a különleges harcosoknak, az úgynevezett „falconeereknek”, akik a különféle frakciók és kis birodalmak között portyázva a legkülönfélébb feladatokat teljesíthetik majd.

Hogy hol a történet? Ez az egyik nagy hiányossága a játéknak, valójában csak egy kezdeti összefoglalót kapunk az egészhez, aztán beledobnak minket a mélyvízbe, és a nyakunkba zúdítanak több régiót, valamint tonnányi küldetést. Annyira el leszünk veszve az egészben, hogy még normális betanító módot sem kapunk, így a legtöbb játékosnak az lesz az elsődleges feladata, hogy egyáltalán elsajátítsa madárkájának irányítását, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. Sőt kifejezetten borzalmasra sikerült ezen a téren a végeredmény, de erről majd az értékelésnél külön is beszélünk.




Lássuk most először a játékmenetet! Bármelyik régióban is járunk, hősünk oldalán néhány központi karakter mindig a nyakunkba zúdít pár feladatot, melyek között kifejezetten változatos küldetéseket találhatunk. Ezeket alapvetően két részre oszthatjuk fel. Lesznek a békésebb bevetések, amikor gyakorlatilag egy egyszerű futárt alakítunk majd, de akadnak természetesen harcias feladatok is, hiszen a kérdéses világ mindennek nevezhető, csak éppenséggel békésnek nem. Persze a két feladattípus között találunk majd átfedéseket, így előfordulhat, hogy elindulunk egy csomagért, és közben az oda- vagy visszaúton megtámadnak minket, de nagyjából ez minden, ami történhet velünk Ursee vízi világában.

A küldetések változatossága tehát a The Falconeer keretein belül kifejezetten egysíkú, mondhatjuk bátran, hogy a feladatok unalmasak. Annak ellenére is, hogy egyébként a küzdelmek – megfelelő irányítóeszközzel – egészen kellemesek, gyakorlatilag az árkád repülőgépes akciójátékokat idézik az alapok, csakhogy itt nem egy vasmadarat, hanem egy sólyomszerű madárkát irányítunk majd. A rendszer nincs különösebben túlbonyolítva, csak célozzuk be az ellenfél előtt repkedő kis pontot, közben tüzeljünk, ahogyan csak bírunk, és előbb vagy utóbb tűzgolyóként hullik majd alá a kiszemelt cél, mely jellemzően szintén valamilyen repülő alkalmatossággal tört az életünkre.

Kezdetben egyáltalán nem rossz ez az egész, már-már élvezetesek is a csaták, az aknapusztítás, a bázisvédelem, a csapatos küzdelmek, de sajnos az első óra után olyan önismétlés vár ránk, amit nem nagyon tudtunk hová tenni. Vagy ez a fantáziavilág túl szűkös, vagy a készítőnek fogott padlót a kreativitása – esetleg fogytak el az erőforrásai –, de a játékba került tartalom legfeljebb 30-60 percre elég ideig tudja lekötni a figyelmet, utána azonban csak egyszerű grindolás az egész.




Csakhogy a The Falconeer nem egy MMORPG, ahol ennek lenne némi látszata, esetleg értelme. Noha itt is gyűjtögethetünk fegyvereket és extra dolgokat, növelhetjük madárkánk előnyös tulajdonságait, azonban hiába szerettünk volna érezhetően szinteket ugrani és erősebbé válni, nem igazán sikerült olyan beállításokat találnunk vagy felszereléseket vásárolnunk, ami ezt ténylegesen érzékeltette volna. Pedig pénzből nem lesz hiány, a küldetések nagyon jól fizetnek, pláne ha vállalunk néhány mellékest is, azonban a kereskedőknél még jobban összekuszálódhatnak majd a szálak, még nehezebb lesz kiigazodnunk a lehetőségek között.

Persze sokkal előbb ráununk majd a The Falconeerre, mint hogy ilyen problémák okozzanak álmatlan éjszakákat. Annyira nagy az ötlettelenség, és annyira nincs tartalom a játékban, hogy már fél óra után megkérdőjelezzük a program befejezett mivoltát. Azt elismerjük, hogy egészen egyedi, amit itt látunk, és aki a Panzer Dragoon és a HAWX vagy az Ace Combat elegyítésére vágyik, az jól szórakozhat vele, de ebben a formában még korai változatban sem biztos, hogy megállná a helyét a végeredmény.




Grafika: Mindehhez pedig hozzátartozik, hogy bár az új generációnak szánta fejlesztője a játékot, a The Falconeer azonban minden lett, csak éppenséggel szép nem. Kifejezetten frusztráló, hogy annak idején a Journey-vel elindított, mondhatni baltával formált küllem még ma is ennyire bevett szokás olyan esetekben, ahol a grafikai hiányosságokat el szeretnék takarni. Volt néhány alkotás, amelyiknek jól állt ez a rajzfilmes stílus – lásd a Sea of Thievest –, itt azonban mintha a két szék közül a pad alá esett volna az alkotó. Sokkal többet vártunk tőle annak ellenére is, hogy az optimalizálással nincs különösebb probléma!

Kezelőfelület, irányíthatóság: Nem úgy az irányíthatósággal, ami egyenesen pocsék lett. Bár mindenhol fel van tüntetve, hogy kontroller, de még inkább joystick szükséges hozzá, ezt a legtöbb PC-s játékos bizonyára figyelmen kívül hagyja, és ez lehet minden baj forrása. Billentyűzettel és egérrel ugyanis a The Falconeer egyenesen irányíthatatlan! Már majdnem feladtuk a tesztelést, annyira nem találtunk megfelelő beállítást, ami passzolt volna az ízlésünkhöz, de végül egy sokéves joystickos kontrollerrel sikerült életet lehelnünk belé, ott csak a kompatibilitási problémákkal volt gond – nem működött megfelelően minden gomb –, de legalább madárkánkat az égen tudtuk tartani vele. Ideális vezérlő nélkül tehát eszünkbe se jusson elindítani a programot!

Játszhatóság: Gyakorlatilag a nullával egyenlő az a tartalom és változatosság, ami a The Falconeerben megtalálható. Az elején nyilván minden új, minden kellemes, élvezzük az első kihívásokat, de a kezdő bevetések után folyamatos önismétlődést találunk csak, amitől senkinek sem lesz túl őszinte a mosolya.

Intelligencia, nehézség: Ha az irányításból fakadó problémákat nem számoljuk, akkor alapvetően nem beszélhetünk egy nehéz játékról, ellenben a kiszámíthatatlanság, a hullámzó nehézség nagyon kiakasztó tud lenni. Minden normális játékban folyamatos szintlépés van, itt azonban már az ötödik küldetésnél belefuthatunk olyan túlerőbe, hogy lángoló tűzgömbként csobbanunk bele a tengerbe, amint elértük a küldetés központi helyszínét. Ez pedig igencsak komoly kellemetlenség!

Hangok, zene: Ezen a téren sem kapunk semmi kiemelkedőt a játéktól. Vannak zenék, vannak hanghatások és még szinkronok is néha, azonban különösebben maradandó vagy kiugró teljesítményt egyik tekintetben sem nyújt a végeredmény.

Összegzés: A The Falconeer tehát számunkra sajnos nagy csalódást okozott. A koncepció rendben van, az elképzelésekkel sincs gond, a tartalom és a megvalósítás azonban még egy alfaverziós állapotban lévő videojátékot idéz fel előttünk. Olyan ez, mint amikor egy prototípust nem sikerül magasabb szintre emelni alkotójának, azonban mégis annyira hisz benne, hogy kiadja azt a keze közül. Aki szereti az érdekességeket, tehet vele egy próbát, de sajnos biztosan nem nyújt maradandó élményt!