Kiszáll az autonóm járművek fejlesztéséből az Uber

Kiszáll az autonóm járművek fejlesztéséből az Uber

2020. december 9. 19:23, Szerda
A vállalat leállította a kapcsolódó technológiák kutatását.

Az Aurora nevű startup bejelentette, hogy átveszi az Uber Advanced Technologies Group (ATG) nevű robotjármű-fejlesztő részlegét. A közösségi utazásmegosztó emellett 400 millió dollárt fektet be a vállalkozásba, amely stratégiai partnerként hozzáférést fog kapni az Uber platformjához. A közösségi utazásmegosztónál Travis Kalanick társalapító és a korábbi vezető víziója volt a saját robotautó-technológia fejlesztése. A menedzser úgy vélte, hogy kiváló lehetőséget jelent a költségek megtakarítására, ha a számítógépek váltják ki a kormánynál ülő embereket.

A programot két botrány is érzékenyen érintette. Az egyik az Anthony Levandowski-ügy volt, amelynek lényege, hogy a Waymo korábbi munkatársa a cégtől való távozásakor több mint 14 000 bizalmas dokumentumot töltött le a rendszerből és vitt magával. Ezután megalapította a vállalkozását, amelyet később felvásárolt az Uber, ennek köszönhetően pedig az információk is a közösségi utazásmegosztóhoz kerültek. A másik botrány pedig a 2018 márciusi baleset volt, amely miatt bíróság elé állítják az érintett tesztvezetőt.

Dara Khosrowshahi, az Uber vezetője már a 2017 augusztusi kinevezésekor komoly költségcsökkentéseket jelentett be, de az intézkedések a robotautó-technológiák fejlesztését eddig nem érintették, a koronavírus-járvány azonban közbeszólt. Az elmúlt negyedévben a társaság vesztesége 1,1 milliárd dollár volt, míg a bevételei 18 százalékkal csökkentek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások